Színpad

Fenyő Miklós: Meg akarom mutatni, mi mindennel tartozom ennek a közönségnek

Létrehozva: 2023.01.15.

Fenyő Miklós az új évben sem áll meg. Egy rendkívül mozgalmas év után is alkot, tervez. Hogy hogyan tekint az életére, elárulta lapunknak.

Fenyő Miklós mögött páratlan karrier áll, és természetesen egy ország szeretete.

Fenyő Miklós interjút adott a Borsnak
Fotó: instagram

Megpróbálom visszaadni azt a szeretetet, amit kapok az emberektől és úgy értékelni, hogy ez nem feltétlen természetes, hogy így van, így lett. Nem lehetett ezt előre tudni 55 évvel ezelőtt, de valahogy mindig ezt kaptam az emberektől. 

Párhuzamot tudok húzni egy régi 10-15 fős házibuli és egy nagy sportcsarnokban való fellépés között. Ötvenöt éven át azt éreztem, hogy ha én a színpadra odaállok, és meg akarom mutatni azt, mi mindennel tartozom ennek a közönségnek, és mi mindent szeretnék én adni, akkor ők mindig követnek és velem vannak. A közönség reakciója ösztönös, annak mindig nagyon kell hinni. Nyilván van érdekesség a személyemben, amely vonzza őket és kicsit még attól is független, hogy milyen dalokat énekelek, a koncerteken azért változtatgatom a műsort. Persze a legeslegnagyobb dalokat mindig el kell énekelni. Ritkán hallható dalokat is elő szoktam adni a múltból, ez a ráeszmélés, felismerés az emberek arcán nagyon csodálatos, sugárzik az egész nézőtéren. Az legalább olyan erős és forró pillanat, mint amikor a Csókkirállyal vagy a Csavard fellel jövök, azok persze a magyar nép közös nevezői közé tartoznak – mondta lapunknak Fenyő Miklós, akivel a teljes interjút a Bors hétfői számában olvashatják el. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715057711
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715057711
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715057711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715057711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715057711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője