SZERELEM

Timi nyerte el a Nagy Ő szívét: „Mi lehetett a titkom? Nem akartam mindenáron meghódítani Attilát"

Létrehozva: 2022.12.06.

Módosítva: 2022.12.06.

A TV2 A Nagy Ő műsorában heteken át tartó izgalmas pillanatok, nem várt, meghökkentő fordulatok, drámák és persze temérdek romantika után végre kiderült, a nyergesújfalui lovászlány, Timi nyerte el Árpa Attila szívét.

A Nagy Ő produkció keretein belül Árpa Attilának lehetősége volt arra, hogy válasszon a döntőben maradt két lány közül, ám azt is megtehette volna, hogy nemet mond nekik és tovább folytatja eddigi agglegény életét.

Nem így tett! A 19 gyönyörű lány közül Timi lett az abszolút győztes, mivel a 32 éves szőke szépség nemcsak, hogy belopta magát a színész szívébe, hanem egyenesen az ujjai köré csavarta.

Attila teljesen odavan Timiért, aki szintén gyengéd érzelmeket táplál a színész iránt
Fotó: TV2


Lovak és a motorozás szerelmese

Ez bizonyos szempontból várható volt, hiszen Timi kapta az első csókot, elnyerte az első randit és már a beköltözéskor bebizonyította, hogy egy igazán belevaló nő, aki a lovak és a motorozás szerelmese, akárcsak a kiszemeltje.

Más tekintetben viszont a műsor bizonyos pontjain igencsak rezgett a léc. Attila gyakran csalódott, amikor hiába várta, hogy megnyíljon neki és kimutassa az érzelmeit, Timi bizalma pedig megrendült benne, amikor megtudta, hogy a macsó más lányokkal is csókolózott.

Amíg Timi a fellegek felett járt a boldogságtól, Bogi a könnyeivel küzdve távozott a versenyből
Fotó: TV2


„Nem gondoltam volna, hogy már itt tartunk”

A Nagy Ő szenvedélyesnek tartja magát és szeret romantikázni, Timivel ellentétben, aki sosem titkolta: távol áll tőle az érzelgősség és a szentimentalizmus. Toszkánában azonban bőven kijutott belőle, amitől egy picit meg is ijedt. Az egyik gyönyörű toszkán város utcáin sétálva egy híd korlátjára közös lakatot tettek, a szerelmesek összetartozásának egyik jelképét.

“Nem gondoltam volna, hogy már itt tartunk” – mondta Timi kissé meglepetten, pedig még a televízió képernyőjén keresztül is egyértelmű volt, hogy minden kettesben töltött pillanatban szikrázik köztük a levegő.

Nem csoda, hogy Attila Boginak bár nehéz szívvel, de elmondta, nem tud elképzelni egy közös életet, ám ha egy barátra, beszélgetésre vagy egy jó vacsorára vágyik, bármikor a rendelkezésére áll. A 26 éves lány könnyeivel küzdve búcsúzott a Nagy Ő-től.

Attila és a szőke szépség "szerelemlakatot" hagyott egy hídon
Fotó: TV2


„Óriási önismereti utazás”


Timi esetében viszont Attila lelki szemei előtt kirajzolódott egy közös jövő, amelyben igenis helye van a lánynak. A hídon hagyott “szerelemlakat” kulcsának eldobása szimbolikus volt, ezzel a romantikus és igencsak határozott gesztussal adta Timi tudtára: szeretné, ha kéz a kézben haladnának tovább az úton.

– Bár végig bíztam benne, hogy ez lesz a végeredmény, mégis nagyon boldog voltam, amikor Attila előhúzta a pici lakatkulcsot, majd messzire hajította. Hogy mi lehetett a titkom? Talán az, hogy nem akartam mindenáron meghódítani Attilát, hagytam a dolgokat a természetesen medrükben folyni. Nem nyomultam gátlástalanul, de nem lehetett nem észrevenni a vonzalmat, ami köztünk van. Ha jól számoltam, a legtöbb randit is velem töltötte Attila, ez is biztos az előnyömre vált. A finálé után még egy napot kettesben maradtunk Toszkánában, kamerák és stáb nélkül. Felejthetetlen emlék lesz, de nemcsak ez a nap, hanem az egész forgatás. Óriási önismereti utazás, hatalmas kaland, barátságok. Bármikor újra belevágnék! – nyilatkozta lapunknak a nyergesújfalui lovászlány.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek