Család

Egyévesen lemondott róla, így reagált édesanyja felbukkanására Kökény Dani

Angie

Létrehozva: 2022.11.16.

Sokan drukkoltak, hogy a műsor hatására felbukkanjon az énekes anyukája.

A Sztárban sztár leszek! versenyzőjének, Kökény Dánielnek nem volt könnyű élete. Apukája elhagyta, amikor még meg sem született, édesanyja lemondott róla és Svájcba költözött, mikor egyéves volt. Nagyszülei nevelték fel, akik minden tőlük telhetőt megadtak és megadnak neki a mai napig.

Kökény Dani
Fotó: TV2

Bár anyagilag nincsenek könnyű helyzetben, sőt, nemrég arról cikkeztek a lapok, hogy a kilakoltatás fenyegeti a családot, így is minden vasárnap helytáll az élő műsorban, ahol nagymamája és annak testvére is drukkolnak neki. 

Dani megható története sokakat megérintett, a mentorok a műsor kezdetén abban reménykedtek, hogy a tehetséges gyermek szavai és szereplése eljut majd az édesanyjához és annak hatására talán közelebb kerülnek egymáshoz. Talán nem is tévedtek nagyot. A Bors megtudta, Dani anyukája üzent a családnak.

A nagymama remélte, hogy lánya jelentkezik

– Mióta elkezdődött a Sztárban sztár leszek! folyton abban reménykedtem, hogy talán felveszi velünk a kapcsolatot a lányom. És így is történt, írt nekem egy üzenetet, aminek nagyon örültem. Hiszen mindegy, mi történt a múltban, mindentől függetlenül én a lányomat is szeretem – árulta el Dani nagymamája, aki szerint mindegy mi történt, ahogy az is, hogy mi nem, ha az anyuka szeretne közelebb kerülni a fiához, szinte biztos, hogy megtehetné.

– Minden gyerek kötődik az anyukájához, pláne egy olyan kisfiú, akinek nem volt édesanyja – mondta Dani nagymamája, aki hétről-hétre a stúdióban drukkol a fiatal tehetségnek.

Danit felzaklatná anyukája közeledése

De hogy mit gondol erről Dani?

– Nehéz beszélnem az érzéseimről. Nem is szeretnék mondani erről a témáról egyelőre semmit, magam sem tudom mit gondoljak. Az biztos, hogy nagyon felkavarna érzelmileg, ha édesanyám kapcsolatba szeretne velem lépni. Most száz százalékig a műsorra akarok koncentrálni, és kihozni a legtöbbet magamból – mondta a 17 éves fiú.

Bárhogy is legyen, a nagyi semmitől nem tartja vissza unokáját, de arra nagyon ügyel, hogy ne változzon meg a show-biznisz hatására. Hogy az értékrendjét mindig tartsa meg.

– Félek, hogy idővel belerángathatják dolgokba, helyzetekbe Danit. Tudom, hogy az én nevelésem alapján nem tenne semmi aggályos dolgot. Jól tudom azt is, hogy a mai tizenhét évesek más életet élnek – sokat buliznak, gyakran kimaradnak éjszaka –, de mi másfajta értékrendre tanítottuk Danit – jelentette ki a nagymama, aki végtelenül büszke és nincsenek elvárásai az unokája szereplésével kapcsolatban.

– Egy tizenhét éves gyerektől, aki önmagától kezdett el zongorázni, gitározni, zenét szerezni, ez a tévés szereplés óriási dolog. Mi nem várunk el tőle semmit, csak teszi a dolgát, azt csinálja, ami a génjeiben van. Mi csak támogatjuk – fejezte be Kökény Károlyné.


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...