Búcsú

Gyászol Hollywood, elhunyt a színésznő, aki visszautasította Marlon Brando Oscar-díját

2022. október 3. hétfő 15:15

Sacheen Littlefeather 1973-ban utasította vissza az Oscar-díjat Brando nevében. A jogi aktivista színésznőtől közel 50 évvel később, idén nyáron kért bocsánatot az amerikai filmakadémia.

Forrás: Pexels

Vasárnap, 75 éves korában hunyt el Sacheen Littlefeather amerikai színésznő, modell és jogi aktivista. Hosszú ideje betegeskedett: 2018-ban diagnosztizáltak nála négyes stádiumú mellrákot. Floridai otthonában érte a halál.

Az apacs édesapától és európai édesanyától született Littlefeather nevét egy csapásra ismerte meg az egész világ 1973. március 27-én, a 45. Oscar-díjátadón, ahol A Keresztapáért Oscat kapó Marlon Brando maga helyett küldte el őt, hogy utasítsa vissza az aranyszobrot, így tiltakozva Hollywood rasszizmusa ellen, valamint az ellen, hogy az amerikai őslakosok nem kaptak megfelelő szerepeket. Littlefeather eredetileg egy 15 oldalas közleményt szeretett volna felolvasni, de végül egy percet kapott, majd elvezették.

 

A színésznő-aktivista neve idén nyáron került ismét reflektorfénybe, az Oscar-díjakat odaítélő akadémia ugyanis csak most, közel fél évszázaddal később kért bocsánatot a vele szemben akkor tanúsított bánásmódjuk miatt.

Littlefeather a botrány után feketelistára került Hollywoodban, életéről és aktivista munkásságáról azonban pár éve dokumentumfilm is készült Sacheen: Breaking The Silence címmel.

Nyugodjék békében!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15399447_auto_resized.jpg
origo.hu

Celebeket, közszereplőket, politikusokat is magával ránthat azt RTL Klub drogbotrányba keveredett sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10422_resized.jpg?avcount=1669903508
vg.hu

Fontos dátum jár le az autósoknak éjfélkor, újabb költségük emelkedik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15399379_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megfagyott a levegő a forgatáson: Polgár Árpád hazaküldte Gáspár Evelint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15398348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szorcsik Viki a kamerába mondta: Más ezért egy komolyabb összeget fizetne

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15397769_auto_resized.jpg
vg.hu

Budapest visszaveszi, ami az övé, csak kár, hogy ennyi ideig tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10421_resized.jpg?avcount=1669903508
origo.hu

Polgár Árpád és Gáspár Evelin kínos veszekedése miatt le kellett állítani a forgatást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15399252_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nem kell minden harcot megvívni – december 1-jén a Vénusz, december 8-án a Nap kerül szembe a Marssal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10415_resized.jpg?avcount=1669903508
boon.hu

A spórolás mellett megtakarításainkra is jobban figyelünk(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10418_resized.jpg?avcount=1669903508
origo.hu

Hogyan vigyázhatunk egymásra? (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10394_resized.jpg?avcount=1669903508
sonline.hu

A cukorrépa-termesztőknek ismét édes az élet (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10417_resized.jpg?avcount=1669903508
she.life.hu

Így küzdöttem le a menstruáció előtti édességvágyat és értem el az álomalakot

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/uR49hx_4yNfxvCQVO3MbU5Qr9u03bwO7TM916AXoafM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllMDE5ZGY1ZDViZDQzYzU4NzBhYzQ0YjUxODdhYTA0.jpg
Gyász

Kiderült: Nem fia mellé temetik Jimmy édesanyját

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/0ws7CrEPAMmBcQwK--dCwcGoKgpLrmjFGKmCMFJVbTI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJjMzNkM2M1YWI5ZjQ0ZDFhMTM3YjJjNjAyMWIxMjI5.jpg
Szexi

Ennél meztelenebb már nem is lehetne a dögös drukkerlány