Október 31-e Halloween éjszakája. Ilyenkor sokak szerint visszatérnek a szellemek az élők közé. Nem csak a jók, a rosszak is. Sőt! A hiedelem szerint, akár belénk is költözhetnek, ha nem vigyázunk. Molnár Anikó évekkel ezelőtt vesztette el legjobb barátját, aki néhány napja megjelent álmában. Szerinte ez nem a véletlen műve. Az egykori Nagy Ő jósnőhöz fordult, a Tények Plusz kamerája előtt kérte ki Gazsi Gizi véleményét a rejtélyes álmáról.
“Az álmodtam, hogy a barátnőmet elütöm autóval, és én ölöm meg, de ő már nem él 7 éve. Ez valamit jelenthet vagy csak egyszerűen rossz passzban voltam?”
– kérdezte a jósnőt.
“Ez mindenképpen azt jelenti, hogy a tudatalattidat foglalkoztatja, fontos volt a számodra, de különben most valami itt van, mert kirázott a hideg engem, végigment rajtam. Úgyhogy jelen van most egy kicsit itt, köztünk” – mondta Gazsi Gizi. A jósnő szerint ez azt jelenti, hogy Molnár Anikót a barátnője figyelmeztetni akarja.
Molnár Anikó mindig is hitt a spirituális dolgokban, így az égiek jeleire is oda szokott figyelni.
“Amikor a Zsuzsi meghalt, akkor olyan paranormális dolgok történtek a lakásomban, hogy hihetetlen. Neki volt egy óvodája, amit úgy hívtak, hogy Kiskavicsok Magánóvoda, és a halála után néhány nappal a lakásomban egy csomó kis murvakavics volt szétszórva az udvaromról. A kutyáim pedig soha nem játszottak kövekkel, kavicsokkal”
– mesélte a Tények Pluszban Molnár Anikó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.