Botrány

Alkohol és kábítószer: mutatjuk az elmúlt időszak legnagyobb magyar botrányait

Létrehozva: 2022.10.30.

Idén sem kellett nélkülöznünk a celebek drogbotrányait. Akadt egy pár.

Mint arról lapunk is beszámolt, egy magyar énekesnő került kórháziba drogproblémái miatt. A pletykák szerint Tóth Andi lehetett az, ám az énekesnő hamar reagált a szóbeszédre. A Bors most összegyűjtötte az elmúlt időszak legnagyobb drogügyleteit.

Herczeg Zoltán

Kezdjük a legaktuálisabbal, Herczeg Zoltán divattervező lakásán és autójában október 21-én, pénteken talált többféle kábítószert a rendőrség. A dizájner birtokában összesen körülbelül 100 gramm növényi törmelék – az elsődleges adatok szerint marihuána – és 16 gramm kokaingyanús por is volt.

Béres Anett

Béres Anett történetét mindenki ismeri ebben az országban. Az egykori valóságshow-szereplő a nyáron került szorongató helyzetbe azután, hogy egy ayahuasca-szertartás következtében elvesztette a józan ítélőképességét és egy erdőbe rohant, ahol súlyosan megsérült.

Árpa Attila

Árpa pere javában tart. K. Péter, az elsőrendű vádlott meghallgatásával indult a tárgyalás, aki továbbra is bűnösnek vallja magát, és azt állítja hogy a többi vádlott, tehát Árpa is vásárolt tőle kokaint, ráadásul ő volt az egyik legnagyobb vevője, aki sűrűn felkereste.

Molnár Gusztáv

Nem kábítószer, de Molnár Gusztávnak az élete is teljes mértékben a feje tetejére fordult az elmúlt hónapokban. Mint ismert, az RTL Klub színésze az alkoholproblémái miatt ugyan bevonult egy elvonóra, de egy hónap után a saját felelősségére kijött onnan. Ráadásul a bent töltött idő sem segített sokat az állapotán, feleségét például arra kötelezte, hogy minden este beszéljenek telefonon.

Rejtélyes énekesnő

Mindezek fejében megkoronázza ezt az kvartettet, hogy jelenleg egy magyar énekesnő került kórházba. Nem tudni még, hogy ki az, és pontosan mi történt, de az biztos, hogy felforgatta a népet.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713435912
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136350_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713435912
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713435912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713435912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar