Gyász

Nem teljesült Mary Zsuzsi fia utolsó kívánsága

Létrehozva: 2022.09.08.

Ismerősei szerint nem volt méltó a temetése Mary Zsuzsi fiához.

Mint arról korábban a Bors is beszámolt, nem tudta túltenni magát édesanyja halálán Klapka Dennis. Hiába a mesés vagyon, az élete sajnos lejtmenetbe indult. Mari Zsuzsi fia végül augusztus 6-án egy szörnyű epilepsziás rohamban elhunyt.

Ahogy élete utolsó időszak, úgy a halála után sem nyugodhat békében a tragikusan fiatalon elhunyt férfi. Hiszen nem teljesítették az utolsó kívánságát: hogy édesanyja mellé temessék el.

Klapka Dennis temetésére szeptember 7-én került sor a Fiumei úti sírkertben. A szertartáson öt testvére és három barátja tette csak tiszteletét. Ennek pedig megvolt az oka is, legalábbis Dennis egyik barátja szerint, aki megdöbbentő dolgokat állított a Blikknek.

„Én úgy tudtam, a hamvasztás után urnás temetés lesz, és nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy szétszórják a földi maradványait. Ez megrázott és kiborított, hiszen mindenkit tudta, hogy Dennisnek egyetlen kívánsága volt csupán, szeretett volna az édesanyja mellett nyugodni a halála után, mivel ő volt a legfontosabb ember az életében, akinek az elvesztésén sosem tudta magát túltenni. Ezt Sandy is pontosan tudta, mégsem vette figyelembe. Milyen testvér az ilyen? Szegény Dennis eleget szenvedett, küzdött a démonjaival és a függőségeivel élete során, és így még a halála után sem nyugodhat békében, úgy, ahogyan ő szerette volna” – állította a barát, aki azt is elárulta: Sandy intézte a szertartást, de csak két nappal a búcsúztató előtt árulta el a pontos időt és a helyszínt.

„Összesen 12 percig tartott a temetés, látszott, hogy szeretnék minél hamarabb lezavarni az egészet. Egy pap mondott beszédet, aminek a végén hosszasan taglalta, hogy Dennis élete mennyire félrecsúszott. Nekem ez sem tetszett, hiszen bármennyire is voltak mélypontjai, ő egy nagyon szeretetreméltó, segítőkész ember volt, de erről sajnos nem sok szó esett. A testvérei mind ott voltak, még azok is, akik Németországban élnek, de rezzenéstelen arccal álltak végig egymás mellett, nem igazán látszódott rajtuk a gyász” – mondta a férfi a lapnak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora