ESDEKLÉS

Megtörten nyilatkozott Bódiék idősebbik fia: Nagyon szégyellem magam

Létrehozva: 2022.09.14.

Bódi Guszti idősebbik fia egy főzőműsorban elmondta, hogy évek óta nem beszél a szüleivel, mert édesapja kitagadta őt. Az ominózus adás után olyan lavina indult el, amit kis Guszti a legmerészebb álmában sem gondolt volna.

Forrás: Saját

Emberek ezrei kezdték támadni a szüleit azzal, hogy képmutatóak, hiszen Guszti és Margó úgy élnek, hogy a család mindennél legfontosabb, de kiderült, van köztük valaki, aki a perifériára került.

Az esettel kapcsolatban megtörte a csendet Bódi Csabi, mivel – ahogy a Borsnak tett nyilatkozatában elmondta – félti a szüleit attól, hogy a kialakult botrány hatással lehet az egészségükre. Arra is kitért, hogy nyitottak a bátyjával való békülésre, s lapunkon keresztül azt üzente neki: az első lépést neki kell megtennie.

Lapunk megkereste Bódi Guszti idősebbik fiát, aki bizonytalan volt azzal kapcsolatban, hogy megszólaljon-e. Az emberek biztatására elhatározta, elzárkózik attól, hogy újra a nyilvánosság előtt beszéljen, mivel nagy gondot okozott azzal, amikor legutóbb ezt tette.

Ez nagyon nehéz. Nem igazán merek már ezzel kapcsolatban mondani semmit. Nagyon kellemetlenül alakult. Nem gondoltam, hogy ennek ilyen drasztikus következményei lesznek. Sajnálom, hogy a kommentek ilyen negatívan hatottak a családra. Nekem ők a legnagyobb emberek a világon. Be kell látni, hogy jobb ezt elengedni és hogy valószínűleg nem fogjuk tudni ezt megbeszélni úgy, ahogy kell. Szerintem már soha nem valósul meg az álmom, hogy újra benne legyek a családban. Anyuval már nem tudjuk tartani a kapcsolatot és már nagyon hiányzik– mondta elcsukló hangon kis Guszti. 

Mégsem keresem őt, mert nagyon szégyellem magam, amiért ilyen naiv voltam és hogy csorbát ejtettem a család hírnevén – mondta kis Guszti, akinek a hangjából egyértelműen érezhető volt, mennyire fájnak neki a történtek, de bármennyire is vágyik vissza a családba, a szülei és öccse védelme érdekében inkább nem tesz lépéseket erre

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról