
Noha Kyla kifejezetten konzervatív családban nőtt fel, jelenleg kiválóan illik rá a "szénné varrt" jelző: gyakorlatilag az egész testét tetoválások borítják. Olyannyira, hogy saját bevallása szerint 29 évesen már nem igazán talál a testén szabad felületet.
Mint arról az Inked magazin videójában mesélt a jelenleg tetovált modellként dolgozó hölgy: rendkívüli szigorban, mormon családban nőtt fel, így sokáig meg sem fordult a fejében a lázadás. Egy barátnője példája volt az, aki végül elindította a tetoválások felé. Mint meséli, a lány többször is kiszökött, hogy kisebb tetkókat csináltasson, amiket aztán ügyesen elrejtett a szülei és a közössége elől. Amint Kyla betöltötte a 18-at, úgy döntött, ő is megpróbálkozik ezzel: egy aprócska csillagot varratott a lábára – de aztán olyannyira rákapott a tetoválásra, hogy pillanatok alatt tele lett az egész teste.
Csak egy rövidke szünetet tartott: amikor fia megszületett. Előtte és utána azonban rendszeres vendége volt a szalonoknak. Mára nehezebb a helyzete, ugyanis már nincs a testén szabad hely, pedig már az arcát is "felhasználta".
Alighanem egyetlen tetoválást bánt meg, legalábbis egy volt, ami után látványosan másként kezdtek rá nézni az emberek: nem ámulattal, hanem viszolygással. Amikor 2017-ben a szemöldöke fölé felkerült a Ruthless (könyörtelen) felirat, egyik pillanatról a másikra úgy kezdtek el nézni rá, mintha maga lenne az ördög.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.