Lagzi

Ilyen volt a világhírű Vanessa Axente budapesti álomesküvője

Létrehozva: 2022.08.30.

A Nagylengyelen született szupermodell a magyar fővárosban kötötte össze életét szerelmével. Igaz, két évet kellett várniuk a nagy napra, de alighanem megérte.

Végre megházasodott a Nagylengyelről indult szupermodell, Vanessa Axente. A 26 éves szépség 14 évesen kezdett el kacérkodni a divat világával: két évet Szingapúrban, Japánban és Magyarországon dolgozott, majd egy csapásra meghódította Európát. Karrierjének jellemző mutatója, hogy csak a pályája első éveiben, 2014-ig nyolc Vogue-címlapon szerepelt.

Vanessa Axente, modell, Northfoto
Vanessa ugyan Zala megyében született, de ma már igazi világsztár a modellszakmában  Fotó: Gregory Pace

Vanessa és szerelme, Rahil Gupta még 2020-ban tervezték, hogy összeházasodnak, majd tavaly júliusban is el kellett halasztani a nagy napot a pandémia miatt, amire végül idén augusztusban került sor, méghozzá Budapesten – melyről a modell meg is osztott pár felvételt Insta-oldalán.

– A férjem családja és a barátaink nagy része is Ausztráliában, illetve a világ más tájain élnek, így inkább vártunk, hogy mindenki eljöhessen – magyarázta Vanessa az olasz Vogue-nak, hozzátéve: azért esett a választásuk Magyarországra, mert szerették volna, ha a barátaink megismerhetik a modell magyar gyökereit.

Az esküvőt egyébként a Kiscelli Múzeum kertjében tartották, a nagy napot pedig egy profi divatfotós, Alex Bramall örökítette meg, így nem csoda, hogy úgy érzi az ember, mintha egy magazin hasábjairól lépett volna le az ifjú pár.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720819
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról