Béres Anett egy hosszú írásban magyarázza a követőinek, hogy a balesete után csakis arra tudott gondolni, hogyan csinálhatná vissza az egészet... Erre természetesen nem volt lehetősége, így muszáj volt elfogadnia a tényt, hogy teljesen megváltozott az élete.
Béres Anett és Sáfrány Emese júliusban vettek részt egy ayahuasca-szeánszon, amitől azt várták, hogy tisztábban látnak majd a jövőjükkel kapcsoltban. A szertartás azonban rosszul sikerült, elfajultak a dolgok, Anett olyan hallucinációkat él át, aminek következtében öntudatlanul menekült az erdőben majdnem egy egész napon át. A menekülés közben komoly sérüléseket szenvedett, eltört a csigolyája, több bordája és a sarokcsontja is. Csak a szerencsén múlt, hogy az éjjeli hidegben nem hűlt ki, huszonnégy órán keresztül feküdt a földön a balesete után...
Anett az elmúlt hetekben több műtéten esett át, testileg és lelkileg is a felépülés útjára lépett... Mostanra megvilágosodott és elfogadta, hogy innentől kezdve ezzel az élménnyel kell együtt élnie. Erről így írt a közösségi oldalán:
Sziasztok! Rengetegen írtatok nekem a riport óta, hogy mellettem vagytok, amit nagyon köszönök! A baleset után az első egy hétben, csak arra tudtam gondoltam, hogyan tudnám vissza csinálni, de utána erőt vettem magamon, és a rosszban csak a pozitív dolgokra koncentráltam! A legfontosabb, hogy életben vagyok! Sok van még a gyógyulásomból, de mindent megteszek, hogy napról napra fejlődjek valamit! Egy baleset mindig megváltoztatja az ember gondolkodását, és utána jobban értékelünk mindent! Ha érdekel benneteket, akkor beszámolok majd, hogyan haladok a gyógyulással! Most nagyjából még csak feküdni tudok, a jobb lábamra nem terhelhetek, és a gerincmerevítőt is még hordanom kell! Minden nap gyógytornászok, egy nagyon kedves és profi lány segít nekem benne! Szép napot Nektek!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.