Keserű

Berki Mazsi: Egy másodperc alatt vesztettem el, amit tökéletesnek hittem

2022. augusztus 9. kedd 14:00

Berki Mazsi élete legszomorúbb születésnapján van túl.

Az édesanya a napokban ünnepelte 31. születésnapját. Ilyenkor az embernek vidámnak kellene lennie, de ez nem könnyű Mazsi számára: férje halála keserűséggel itatta át a neves napot. Az özvegy az Instagram-oldalán osztotta meg az ezzel kapcsolatos gondolatait néhány fotó kíséretében, amelyeken egyértelműen látszik, hogy még mindig nem tud teljesen őszintén és boldogan mosolyogni. 

Az idei születésnapom más, mint az eddigi. Épp megéltem, hogy jobb már nem is lehet, és egy másodperc alatt veszítettem el mindazt, amit tökéletesnek véltem. Szomorú a mai nap. Szomorú, mert valami egészen más szakasza indul el, mint amit képzeltem a 30. születésnapomon. Vannak dolgok, amikre még nincsenek szavaim, de azt tudom, hogy erősebb lettem hitben és lélekben. Pedig minden összeomlott. Ez az Élet. Van egy terv, egy cél, egy álom, és közbelép az Élet, és egy tollvonással írja át az egészet. És hirtelen egy teljesen más történetben kell megállnod a helyedet. Nehéz, és még hosszú ideig fájni fog, úgy érzem – írta Mazsi, aki csak azt kívánta, hogy legyen elég ereje ahhoz, hogy felnevelje a gyermekét, képes legyen megtalálni a legapróbb örömöt, illetve a kis Emmát az élet szeretetére tudja nevelni. 

 

Mazsi a születésnapja alkalmából nem csak magának és a kislányának kívánt jó dolgokat, hanem mindenkinek, aki a bajban mellette áll, amíg úgy érzi, hogy támaszra van szüksége. 

Azt kívánom, hogy minden jó gondolatotokat ezerszeresen hálálja meg az Ég! Adjon mindannyiunknak békét, bőséget, boldogságot és sok humort az élethez!

https://cdn.borsonline.hu/2022/07/hMWL1yV71fbx4589ThnnXVW4XjWJPcL9rzAf1iRq2O0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5NzA3YjZjNWM1MzQyNWM4OWFiNzBkNDU2YTM1ZmMy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Először szólalt meg Berki Krisztián halálának pontos okáról Mazsi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15182769_auto_resized.jpg
origo.hu

Alig takarja valami a hatalmas mellű szexi sztársportolónő meztelen testét - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9054_resized.jpg?avcount=1664928607
origo.hu

Napi 24 órában, nyolc kamerával közvetíti életét a pornósztár! 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15185248_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Agyonvertek két tinilányt a rendőrök, brutális körülmények közt haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15184924_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az oroszok megsemmisítették az ukrán keleti légiparancsnokság törzsét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15182788_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt az X-faktor egykori versenyzője, durva dolgokat állít a műsorról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15182784_auto_resized.png
hirtv.hu

Közel 2 millió dollárért vásárolt álomvillát Korányi Dávid

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9059_resized.jpg?avcount=1664928607
origo.hu

Napokon belül halálra ítélhetik a nőt, aki barátnője hasából vágta ki gyerekét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15184803_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 12 legfinomabb csirkecomb recept, aminek a bőre ropog, a húsa vajpuha és szaftos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15182667_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megfenyegették a sztrájkoló kukásokat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15182514_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szörnyű villamosbaleset történt Budapesten - helyszíni fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15183557_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Riasztást adtak ki a meteorológusok: durva, ami jön

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/J0BV5mgFmvIMjG_oAjwJHH66A_8eYN4aJb7dx6Xj5n4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiNWEwMWI5ZGNlYTQzNmI5MWIyODFlMGI3NTYzZDll.jpg
Aggodalom

Aggódnak a pályatársak Máthé Erzsiért

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/kDCrMj5BG1PGpqbawbGfl829HxQI926jsNfPXfsSIzk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkYzc2NjQ5ZWY0NjQ2MDA5YjU3ZDczMmNhM2I4ZmZm.jpg
Balhé

Durván visszautasította Harry herceg Vilmos békülési ajánlatát, két szóval rázta le