Élő adásban sírta el magát Mazsi: elárulta, mi volt Berki Krisztián már soha be nem teljesülő vágya

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 27. 16:30
A májusban elhunyt Berki Krisztiánnak volt egy vágya a szüleivel kapcsolatban, ami azonban már sosem teljesülhet be.

Nincs még túl az elmúlt időszak történésein Berki Mazsi, aki május elején vesztette el férjét. Berki Krisztián özvegye jó úton halad a gyász feldolgozásába azok szerint, akik segítenek neki ebben a nehéz időben.

Hullámzom, az érzések előtörnek bennem, néha még jelentkeznek pánikrohamok, viszont nagyon jól kezelem. És anyaként nincs is más választásom, nincs olyan opció, hogy elengedjük magunkat – fogalmazott a Reggeliben Mazsi, akinek nagyon sokan nyújtanak támaszt.

„A családom, a testvérem, a szüleim, az anyósom, a barátaim, Krisztiánnak a barátai. Én most tudtam meg, hogy az a sok jó, amit tudtam adni az elmúlt években, azt most mind visszakapom azoktól az emberektől, akik itt vannak mellettem és én nem gondoltam, hogy ilyen támogatás lesz mögöttem” – sírta el magát élő adásban Mazsi.

A beszélgetés során szóba került Berki Krisztián édesanyja is. Az özvegy vele kapcsolatban elmondta, neki sikerült közelebb hozni egymáshoz a férjét és az anyósát. Berki Krisztiánnak volt is egy vágya a szüleivel kapcsolatban, ami azonban már sosem teljesülhet.

Hálás volt nekem, nagyon köszönte az utóbbi időszakban is, hogy én ezt így összehoztam és lehetővé tettem. Az ő tervei között egyébként szerepelt, hogy egyszer majd a szüleit közelebb költöztetjük hozzánk. Akár egy háztartásba, hogy tudjanak segíteni és ő is tudjon segíteni a szüleinek – mesélte Mazsi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.