Botrány

Megverték Azahriah szeretőjét? Sokkoló fotókat tett közzé a fiatal lány

Létrehozva: 2022.07.20.

Durva képpel ijesztett rá követőire Budai Laura.

Forrás: Instagram/Youtube

Néhány nappal ezelőtt a nyilvánosság elé állt Budai Laura, akit a legtöbben csak úgy ismernek, mint a lány, akivel a magyar énekes megcsalta a barátnőjét. Baukó Attila, művésznevén Azahriah körül még májusban alakult a hatalmas botrány, miután a szolnoki palacsintafesztiválon a fellépése után egy ToiToi mögött közösült egyik rajongójával.

Azóta napvilágot látott a történet mindkét, sőt mindhárom oldala: a backstage-ben közösülő fiatalok mellett a megcsalt magyar influenszer, Luna is megszólalt, és azóta már meg is bocsátott kedvesének.

Laurát a történtek óta komoly figyelem övezi, valószínűleg épp ez volt az egyik oka annak, hogy Lakatos Levente podcastjében újra felelevenítették azt a bizonyos estét, illetve minden mást, ami azzal együtt járt.

Elítéltek, és azt mondták, ők nem fognak így barátkozni velem. Mert hogy undorító volt, amit csináltam. Hiába mondtam el nekik az egészet nagyjából, undorítónak tartották, hogy képes voltam egy vécé mögött megd*gatni magamat egy híresebb emberrel, akinek barátnője volt – mondta a beszélgetés során a fiatal lány.

Fotó: Youtube

Laura legutóbb nagyon megrémisztette követőit, miután Instagram-oldalán olyan fotókat osztott meg 24 óráig elérhető történeteiben, hogy arra többen felfigyeltek, és aggódó üzenettel bombázták a lányt.

Laura a fotókon bekötött, véres fejjel látható, bejelentkezési helyét pedig az esztergomi Vaszary Kolos kórházba adta meg.

A sokkoló kép láttán többen azt feltételezhették, hogy a lányt megverték – erről árulkodik legalábbis a következő sztorija, amiben megnyugtatásul a következőt üzente követőinek:

Nyugi srácok, nem vertek meg. Béna voltam és elestem a betonon, és szétvágtam a fejem, így nyílt seb keletkezett. Elláttak a kórházban, már itthon vagyok, élek virulok! És köszönöm az aggódásokat!

– írta szívecskés hangulatjelek kíséretében.

A lány néhány óra elteltével újabb fotót osztott meg Instasztorijában a bekötözött fejéről, ami mellett azt is elárulta, hogy hat öltéssel varrták össze sérüléseit.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek