Babafotó

Végre! Rácz Jenőék megmutatták kisbabájuk tündéri arcát – fotó

2022. június 2. csütörtök 08:35

Már most látni, kire hasonlít Kamilla.

Április 14-én izgatottan posztolt közösségi oldalán Rácz Jenő, kórházi védőruházatban fotózta le magát és azt írta: drukkoljatok! A kis Kamilla ugyanis aznap jött világra, ezzel pedig végtelen boldogságot hozott a sztárséf és felesége, Dóri életébe. Immár családosként nagyot fordult velük a világ – erről a Story magazinnak mesélt a páros.

Mondtam a feleségemnek, hogy ne értse félre, az életemnél is jobban szeretem, de az a szerelem, amit a kislányom iránt érzek, nem evilági

– mondta Jenő, akinek egyébként egyszer azért van bűntudata, mert családja helyett az étteremben dolgozik, egyszer pedig azért, mert nem lehet konyhai csapata mellett.

A házaspár végre megmutatta Kamilla gyönyörű arcát is, kiderült: a kislány tiszta apukája.

A lányunk tiszta Jenő! Az arca, a szeme, a haja az apjáé

– magyarázza Dóri, ám férje szerint a baba orra inkább édesanyjáé.

Exkluzív sztorikkal, sztárhírekkel, fotókkal megjelent a legfrissebb Story! ❗❗️❗️❗️ Keresd a magazint nyomtatott formában a boltokban vagy fizess elő most: ➡️ https://www.mc.hu/magazin/story_elofizetes

Posted by Story on Wednesday, June 1, 2022
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15168272_auto_resized.jpg
origo.hu

Fontos információ az átlagfogyasztó háztartások rezsiköltségeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8977_resized.jpg?avcount=1664562308
vg.hu

Vereség küszöbén az oroszok Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166738_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragédia a sztrádán: Három tűzoltót gázolt el egy magyar kamionos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15167979_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kirívó magatartás vezetett újabb balesethez Fejér megyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15169481_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Komlódi Gábor a kormány háborús kommunikációjáról: „A kormány a háborús áldozatok zsírján sütögeti a pecsenyéjét”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8973_resized.jpg?avcount=1664562308
origo.hu

Megvan, kik ölhették meg Ed Sheeran zenésztársát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8966_resized.jpg?avcount=1664562308
veol.hu

Ezért olyan fontosak bélrendszerünkben a probiotikumok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8965_resized.jpg?avcount=1664562308
life.hu

Teszt: ennyire vagy hajlamos a felfázásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8958_resized.jpg?avcount=1664562308
vg.hu

Az elmúlt 250 év híreit olvashatod, most ingyen! (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15168046_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő: Előbb a Tétényi úton, majd percekkel később a Rákóczi hídon balesetezett ugyanaz a kamion

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8959_resized.jpg?avcount=1664562308
vg.hu

Ezért vásároljon hazai terméket

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/gsBj0hvxVVKjxkYNZVwUUJw2fEeD8lxYCVtHbt9Li4w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3YzIwNmNhMDg0MTQxZTM4MzUwMTVkN2Y4ZmNmMzUz.jpg
Vita

Kint volt a bugyija, élő adás előtt durván összeveszett Kapócs Zsóka és Náray Tamás

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/7eQeDH1yffpysowiLW9z5ZJS_2aZ4Lg4DIoDjYNNPjM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NkNDNlZTQ4MTJjNDQ0ZjBiMGY1ODYzNmQ0YzI1MWQw.jpg
Balhé

Újabb sztárbalhé: „Annyira szánalmas egy sz*r nő vagy, hogy ilyet a világ nem b*szott” – Béci kiosztotta Baukó Évát