Törés

Otthonában szenvedett súlyos balesetet Oszter Sándor özvegye

Létrehozva: 2022.05.13.

Csütörtök délután Oszter Sándor özvegye, Failoni Donatella kórházba került. Otthonában megbotlott, a fájdalmas esést követően pedig lányát hívta, aki azonnal kocsiba szállt, és érte indult.

Csütörtökök késő délután rakott ki egy sejtelmes fotót közösségi oldalára a legendás színész, Oszter Sándor lánya, Alexandra, mely szerint a székesfehérvári kórházban van. Rengetegen kezdtek el érte aggódni, ám hamarosan kiderült, hogy nem őt, édesanyját érte a baj, aki megbotlott és olyan szerencsétlenül esett el, hogy a vállcsontjából egy kis darabka levált, azaz orvosilag: eltört a válla.

– Egy óvatlan pillanatban elestem, mert megbotlottam valamiben az előszobában. Félhomály volt, nem láttam jól, csak azt vettem észre, hogy elestem. Nem hívtam egyből segítséget, próbáltam egyedül megoldani, majd kicsit később azért szóltam a lányomnak, hogy ez történt. Egyből kocsiba pattant, és rohant hozzám – mesélte megkeresésünkre Donatella, aki Alexandrával együtt ment be a székesfehérvári kórházba. Az orvosok csakhamar megállapították, hogy a dolog nem műthető, így az özvegy levehető rögzítést kapott töréséhez, ami kissé eltartja testétől a sérült területet.

– Négy hétig ebben kell majd járnom, és muszáj minden nap megtornáztatom is. Kontroll után leszünk okosabbak, mikor majd látjuk, mennyi idő van még a teljes gyógyulásig – mesélte Donatella, aki nagy fájdalmakat élt át, azonban nagyon hálás a kórháznak a gyors segítségért, valamint a szakszerű és kedves ellátásért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753077_auto_resized.jpg
origo.hu

A kandalló előtt tette ki hatalmas melleit Baukó Éva - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22746_resized.jpg?avcount=1702077611
origo.hu

Mindenkinek megmutatta gigantikus melleit a szuperszexi színésznő - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752504_auto_resized.jpg
vg.hu

Jöhetnek az uniós források Magyarországra – döntöttek az uniós pénzügyminiszterek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752966_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezek a csillagjegyek lapátolni fogják a pénzt 2024-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752515_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sűrűsödnek a liverpooli gondok – hol lesz hely Szoboszlainak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22752_resized.jpg?avcount=1702077611
origo.hu

Horváth Gréta kis bugyija nem sokat takar, néhány pántból áll csak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750779_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyaloglással fogyni? Naná, hogy lehet! Edzéstervet is mutatunk hozzá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751635_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyot drágul az ásványvíz januártól: mutatjuk, mire figyeljenek a szemfülesek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702077611
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702077611
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702077611
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/bJoDzOOxfgix7RUTxEnLsLaPtaBjCm4DqvXpCouaX6U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQyMjIyN2M5NDdkOTRmNTk5ZjY4MzNhNzZkZDYyMjIy.jpg
UDVARLÁS

Ez a híres bombázó is levette a lábáról Demcsák Zsuzsa vőlegényét

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/c6E877hyFCFFmOH0T4DW3ohgHeE9eIsZZU_eIlSyY3E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjY2I3MDJhOTY4YjRiM2U5OGM0ODIzMDYxMjI1ZWIy.jpg
Emlék

Hányattatott gyerekkoráról vallott Kautzky Armand: „Másokkal kellett osztozkodnunk a szobákon, a fürdőn”