Agárdi Szilvi egy éve teljesen megvakult. Ahogy korábban a Bors is megírta az énekesnőt elhagyták a barátok, nagyon kevés ember maradt a segítségére.
– Miután teljesen megvakultam, elmaradoztak a hívások, de igaz, a koronavírus miatt sem nagyon lehetett programokat szervezni. Persze, az életem teljesen megváltozott: egyedül nem tudtam közlekedni, el kellett kezdenem vakosan élni, mindenhez segítségre volt szükségem és szépen lemorzsolódtak a barátságok. Alig maradt valaki mellettem, de ezt elfogadom, sopánkodni nem volt időm, hiszen a saját, megváltozott élethelyzetemre kellett koncentrálnom – mesélte korábban lapunknak Szilvi, aki most a Palikék Világa by Manna Hová Tűnt? című műsorában vendégeskedett.
Az énekesnő többek között arról is mesélt, hogyan éli meg, hogy a rajongó férfiak hada viszont mellette maradt.
– A fiúk mindig udvarolnának, küldenek üzeneteket és fényképeket, de azzal nem tudok mit kezdeni. Most az a legújabb heppjük, hogy hangüzeneteket küldenek. Volt egy olyan férfi, aki miközben beszélt, szólt a templomi harang – emlékezett vissza Szilvi, akinek nem ez volt a legextrémebb esete.
Olyan is, aki azt mondta, hogy ne haragudj, itt ülök a vécén, de késztetést érzek, hogy beszéljek neked, mert annyira tetszik, amit csinálsz
– mondta az énekesnő, aki most egyáltalán nem nyitott egy kapcsolatra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.