Dráma

Nem hallgat tovább: Komoly nehézségeken ment keresztül Agárdi Szilvi

angie

Létrehozva: 2022.04.26.

Agárdi Szilvi gyengén látóból négy nap alatt vakult meg teljesen egy évvel ezelőtt.

Forrás: Agárdi Szilvi/Instagram

Agárdi Szilvinek mióta teljesen megvakult rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie és - ahogy az gyakran lenni szokott az életben -, csak kevesen segítettek neki ebben. Szilvi a Borsnak elmondta, miután megvakult, nehéz volt megemésztenie, hogy szinte teljesen egyedül maradt, hogy eltűntek mellőle a barátok a bajban, de úgy érzi, a szakszerű segítségnek köszönhetően, egyre erősebb lesz.

 

Agárdi Szilvi
Fotó: Agárdi Szilvi/Instagram


"Rehabilitációra és pszichológushoz járok. Fontos, hogy mentálisan erős legyek. Feltárjuk, hogy milyen ember voltam akkor, amikor még láttam valamit, és hogy most milyen vagyok, mit vetítek ki másokra. Ha az ember a médiában szerepel, nem mindig lehet önmaga és én is sokszor úgy éreztem, hogy azt kell mondanom, amit mások hallani akarnak. Félig-meddig beleőrültem, hogy nem mondhatom ki, amit gondolok" - kezdte Szilvi. 

Ha tudni akarod, pontosan mi történt Agárdi Szilvivel, olvasd el a vele készített cikket a szerdai Borsban! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134845_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött! Zuglói iskolából tűnt el Marsalkó Lilla

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136151_auto_resized.jpg
vg.hu

Vihar a sivatagban: folyókká váltak az utak Dubajban – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713443711
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713443711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713443711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről