Váltás

Öt év után titokban szakított Kocsis Korinna, gyors párcsere után jön a baba

2022. április 23. szombat 07:00

A gyönyörű kismama a várandósságáról mindig örömmel mesél, viszont a magánéletét féltve őrzi a kíváncsiskodók elől. A Borssal most kivételt tett és elárulta, tavaly véget ért ötéves párkapcsolata. Már új szerelmétől várja a kicsit.

Kocsis Korinna a várandóssága utolsó heteiben is remekül érzi magát. Nagyon örül, amiért a legtöbb kismamára jellemző kellemetlen tünetek elkerülik, igaz, a nap végére elfárad és a változékony időjárás is megviseli a szervezetét. Imádja a hivatását, ezért még vállalt néhány forgatást és április utolsó napjaiban egy fotózást, persze benne van a pakliban, hogy a pici keresztülhúzza a számításait azzal, hogy hamarabb érkezik. 

Kicsit aggódok amiatt, hogy a legváratlanabb pillanatban és helyzetben megindul a szülés, Rácz Jenőék esetében is ez történt. Van egy csoport a Facebookon, Májusi babák néven, ott gyakran látom, hogy a frontok miatt hamarabb érkeznek a babák. Elkezdtem összekészíteni a szükséges holmikat, hogy nálam legyen, ha kell, hamar be tudjak menni a kórházba – árulta el a szépséges kismama, akiben már körvonalazódott, hogyan neveli majd a kisfiát.

Elképzelések vannak, aztán majd meglátjuk, hogy később milyen lesz a személyisége. Az első hetek, hónapok biztosan nem lesznek egyszerűek, de idővel kialakulnak majd ezek a dolgok – tette hozzá Korinna, aki egyelőre úgy gondolja, a párja következetesebb, míg ő engedékenyebb lesz a nevelést illetően.

A szépségkirálynő decemberben jelentette be terhességét  Fotó: Laufer Erzsébet

Korinna mindig is óvta a magánéletét és kedvesét a kíváncsi szemek elől, s ezen a jövőben sem szeretne változtatni, igaz, van valami, amit ma már talán másképpen tenne. Korábban közzétett néhány nyaraláson és családi eseményen készült közös fotót, amelyek azóta eltűntek az Instagram-oldaláról. 

A korábbi párommal szakítottunk, ezt talán rosszul kommunikáltam, mert nem publikáltam. Öt évig voltunk együtt, utána viszonylag éles váltás volt az életemben. A mostani párom elfogadja, hogy a nyilvánosság része az életemnek, de a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy nem szeretne ebben részt venni, én pedig ezt maximálisan tiszteletben tartom – mondta a csinos időjós, akinek szerelme tavaly kérte meg a kezét.

– Karácsonykor volt az eljegyzés, igazából ezt sem vertük nagydobra. Azt beszéltük, hogy szeptemberben szeretnénk megtartani az esküvőt, de kicsi az esély, hogy pár hónap alatt, pici babával megszervezzük. Úgy döntöttünk, akkor fogjuk megtartani, amikor már egy picit szabadabban élhetjük meg a nagy napot – árulta el a bájos kismama. Korinna addig is a várandóssága minden percét kiélvezi és nagyon várja, hogy megpillantsa kisbabáját.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meztelenül mutogatják magukat a magyar DJ-lányok - nézze meg a képeket!

borsonline.hu

Kisgyerekes családapa halt meg a Nyerő Páros forgatásán

vg.hu

Medvegyev: Moszkva még az oxigénről is lekapcsolja a baltiakat

ripost.hu

Újabb információ derült ki Horváth Gréta új pasijáról

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek komoly lelki átakulást hoz a Rák újhold

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

borsonline.hu

Most adtak ki újabb riasztást a meteorológusok: borzalmas, ami jön

borsonline.hu

Szabó Zsófi is ledobta a textilt, nagyon dögös friss fotóján

borsonline.hu

Élet és halál között lebeg Nikolett, a budapesti házomlásban megsérült táncos

További cikkek

Kaland

Kiderült, Shane Tusup valóvilágos szőkeséget csókolt az éjszakában

Gyász

Egyre rosszabbul van Berki Krisztián édesanyja: Csodálkozom, hogy még életben vagyok!