Család

Imádja unokáját Takáts Tamás: „Ez a legnagyobb feeling!”

Létrehozva: 2022.03.17.

Takáts Tamás énekes nagyon boldog, hiszen már unokázással is töltheti a szabadidejét. Az elmúlt időszakban nagyfiával, Mátéval pedig kitaláltak egy új közös programot.

Takáts Tamás úszik a nagyapaság örömeiben, hiszen feleségének, Yvette-nek egyik gyermeke lassan két évvel ezelőtt szülő lett. A nagy boldogságnak pedig Tamás is élvezi a jó oldalát, hiszen belátása szerint az unokázásban a szülőség legjobb részei vannak már csak benne.

Nevelés helyett kényeztetés

A Máté Péter-díjas magyar rock- és bluesénekes részletesen mesélt a Metropolnak arról, hogy mitől olyan izgalmas egy unoka a családban és miért gondolja úgy, hogy ez a “legnagyobb feeling”.

A legnagyobb feeling, hogy van egy unoka. Most már lehet csak játszani a gyerekkel és a nevelésnek a terhe már nem az én feladatom. Nyugodtan lehet kényeztetni, kicsi rosszalkodásra rávenni, tehát a szülőségnek a felelőssége már nincs, viszont a gyönyörűségei megvannak – mondta az énekes.

Elkezdődött a legjobb időszak

Tamás elmesélte, hogy igyekeznek a lehető legtöbbször meglátogatni a kisfiút, akivel mostanra már beszélgetni is tudnak egy keveset.

Amikor tehetjük, meglátogatjuk, olyan kéthetente, havonta lemegyünk és egyre jobb, mert már lassan kétéves lesz. Szerintem amíg karon ülő kisbaba, nem igen lehet vele mit csinálni, de most már lehet vele beszélgetni meg játszani 

– árulta el nevetve az énekes, aki igyekszik az unokájának vicces szavakat tanítani, de a kisfiú egyelőre mindennek csak az utolsó egy szótagját ismétli el.

Fotó: Végh István

Új lakótársat kapott

Tamásnak persze a saját gyermekei is színesítik a hétköznapjait. Nagyobbik fia, Máté például nála lakott egy rövid ideig, ami során egy igazán különleges közös programot találtak ki.

Máté kb. egy hónapig lakott nálunk, és rendbe raktuk az összes CD-met. Még egyébként nem is készültünk el az egésszel, szóval még dolgozgatunk rajta – mondta a büszke apuka, aki hozzátette, hogy a zene is egy erős kapocs kettejük között.

Zenélni is szoktunk együtt, mindketten Beatles rajongók vagyunk és kétszólamban énekelni az egyik legnagyobb érzés 

– tette hozzá Tamás, aki azért nevetve megjegyezte, hogy mindezek ellenére alig látta a fiát.

– Az egy hónap alatt alig láttuk, olyan volt, mint egy szobatárs. 27 évesen, az ember olyan, mintha puskából lőtték volna ki, össze vissza rohangászik én meg inkább már otthon ülő típus vagyok, hova partizzak már?!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...