A Sztárban sztár színpadán Dallos Bogi a konkurens csatorna Puskás Petiét, avagy a férjét alakítja majd.
A Bors felkereste Petit, hogy mit érez az iránt, hogy felesége őt fogja játszani a hétvégén, de a konkurens csatornával kötött szerződése miatt nem nyilatkozhatott újságírónknak. Teljes homályban vagyunk tehát, hogy az énekes színpadra léphet, vagy akár csak megpróbál-e esetleg belopózni a TV2 stúdiójába álruhában. Még az előző adásban Till Attila is Bogihoz fordult azzal a kérdéssel, hogy férje vajon eljöhet-e ebbe a műsorba?
Egy szó, mint száz, hatalmas döntés előtt áll a Megasztár egykori versenyzője.
Teljességgel kitart a szerződése mellett, vagy győzedelmeskedik a szerelem, és ha törik, ha szakad, teljes mellszélességben áll majd felesége oldalára a vasárnapi Sztárban sztár élő adásában? Fontos azonban megjegyezni, hogy még, ha fizikailag nincs is ott párja mellett, az elmúlt hetekben minden alkalommal, amikor Bogi volt színpadon, szüntelen támogatta kedvesét Puskás Peti.
A kérdésre még Dallos Bogi sem tudja a választ, azt azonban elárulta a Borsnak, hogyan készül az átváltozásra.
– Nagyon izgatott vagyok. Olyannyira rákészülök erre a vasárnapi produkcióra, hogy már nem elég számomra Biebers koncertfelvételeket néznem. Már most elkezdtem Peti ruháit hordani. Befújom magam a parfümjeivel, én szoktam öntözni a virágokat, sőt mi több, egy teljes hétig vegán diétán vagyok, hogy átérezzem a teljes Puskás Peti életérzést – mesélte nekünk Bogi, akitől azt is megtudtuk, hogy a Biebers zenekarral fog fellépni a harmadik adásban, és már tűkön ülve várja, hogy férjeként léphessen fel a színpadra.
A TV2 részéről Fischer Gábor programigazgató pedig hozzátette: „Szívesen látjuk Puskás Petit a stúdióban.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.