Rost Andrea elhatározta: felcsap gazdának

Február 19-én az Eiffel Műhelyházban folytatódik a tavaly elkezdett koncertsorozata a Hot Jazz Banddel, ami minden, csak nem opera. Miért olyan különleges önnek ez a műsor?

Először is hadd mondjam el, mennyire felvillanyoz, hogy már a márciusi előadásra is elfogytak a jegyek. Ebben a vírus sújtotta helyzetben telt házat csinálni hatalmas élmény. Külön öröm, hogy az embereket érdekli egy ilyen szokatlan könnyűzenei műsor tőlem, ami a végletekig őszinte.

Elmeséli benne, hogyan kezdődött a világhírű karrierje?

Elmondom, igen, hogy nem a komolyzene felől jöttem. A szüleim nem vittek az Operába, nem láttam a Diótörőt. Engem csak megtalált az opera és felröpített. Ez a mostani koncert pedig egy újabb színfolt egy csodálatos úton. A nézők annyi arcomat ismerik, de amit ebben a műsorban mutatok, azt még nem. Megmutatom a gyerekkori álmaimat olyan slágerek segítségével, mint a Ma éjjel táncolnék, az Over the rainbow, vagy a Nem vagyok én apáca.

Izgul még, mielőtt színpadra lép?

Abszolút! Minden egyes új szerep, új megmozdulás izgalommal jár. Most nem a bénító lázra gondolok, ami feszültséget okoz, hanem valódi izgalomra. Különben is, ha valaki úgy érzi magát a színpadon, mint mondjuk egy fürdőben, az nem művész. Minden egyes előadásnál küzdelem kell, hogy legyen, és megtisztelem a közönséget is azzal, hogy izgalommal telve lépek színpadra. Most például új szerepet tanulok, mert április végén Placido Domingóval énekelek a Simon Boccanegrában a felújított Operaházban.

Volt olyan, hogy mégis jött a „bénító láz” a karriere során és megtorpant?

Ha volt is akadály, annak nekimentem. Nem álltam meg, hanem megoldandó problémának tekintettem.

Mi volt a legnehezebb?

A távollétek, a gyerekeim miatt. De leszakítottam magam erről az életmódról, hogy folyton máshol legyek. Azt érzem, nem lennék önazonos, ha nem itthon maradnék.

Meddig szeretne színpadon állni?

Egyszer majd le kell jönni, de még nem gondolkodom rajta. Sőt! Most kezdtem el azon ötletelni, hogy prózai szerepben is kipróbálnám magam. Ez egy saját projekt lenne.

Ezek szerint bőven vannak tervei.

Sok minden felé még csak most kezdtem nyitni, mert most van rá lehetőségem. Szeretném a tehetségemnek a még meg nem mutatott szegmenseit is a nézők elé tárni. Az ember addig marad friss, fiatal és pozitív, amíg új dolgokat talál. Folyton ötletelek, néha rám is kell szólni, hogy most már annyi a feladat, hogy elég lesz.

Mi hajtja ennyire?

A kíváncsiság. Leülhetnék elégedetten, hogy mennyi mindent csináltam már, nincs is hiányérzetem. De folyamatosan gondolkodom azon, mit lehetne még, mi volna még kihívás. Nagyon fontosnak tartom az állandó tanulást, amit fizikailag is és aggyal is bírni kell.

Mi a véleménye a tehetséggondozásról?

Jó látni, hogy mennyi tehetséges fiatal áll színpadon, nagyon fontos velük foglalkozni. El kell őket küldeni külföldre, hogy tapasztalatot szerezzenek. Szegeden is ezen dolgozom és az őszi mesterkurzusomon – amelyet a Magyar Művészeti Akadémia segít megvalósítani – is ezt fogom főképp átadni.

A jelenlegi pandémiás helyzet nem kímélte a művészeket, hogyan élte meg az elmúlt két évet?

2020 első felében, a karantén alatt 30 évet pihentem ki! Soha nem álltam még le ennyi időre, úgyhogy igazán jól esett.

Mivel foglalatoskodott?

Rengeteget kertészkedtem, főztem, átálltam egy egészségesebb életmódra, vettem egy kis földet a Balatonon. Aranykalászos gazdaként mandulatermesztésbe kezdek. Szerencsére teljes harmóniában van az életem.

Érezni önben a gyermeki lelkesedést!

Ez annál sokkal több! Mondjuk úgy, hogy „felnőtt mód”, mert már a dolgok megvalósításán is gondolkodni kell. Egy nagyon jó időszak előtt állok. Érzem, ez egy csodás év lesz!