A Sztárban sztár vasárnap esti adásában Zámbó Krisztián nőnek öltözve csalt mosolyt a közönség és a zsűri arcára. Jimmy fia egy igazi dívát, Csepregi Évát alakítva énekelt és táncolt.
Újságírónk a művésznő véleményét kérdezte megszemélyesítője kapcsán.
– Nagyon jópofa volt hallani és látni, miként látnak engem az emberek kívülről. Hihetetlenül elszórakoztatott – kezdte lapunknak Éva.
– Krisztiánnak megszépült az arca a szőke parókától és a sminktől. Sikerült megtalálni azt a ruhát, amit körülbelül 85 környékén hordtam, vicces volt látni rajta. A szöveget egy kicsit összekavarta ugyan, de valószínűleg ez amiatt volt, hogy kicsit izgult – mondta a Neoton sztárja.
– Kicsit féltem, hogy fogja Krisztián abszolválni az egyéniségemet, de egyáltalán nem hozott rám szégyent. Nem éreztem sem gúnyolódónak, sem tiszteletlennek. Minden tőle telhetőt megtett, hogy jól sikerüljön és szerintem be is jött – tette hozzá Éva.
Hasonlóan vélekedik Zámbó Krisztián is, akiről úgy tudjuk, azóta sem tudta lemosni magáról teljesen a körömlakkot és a sminket. Bár élete egyik legnehezebb feladata volt Csepregi Éva bőrébe bújni, máskor is örömmel alakítana nőket a színpadon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.