Oláh Ibolya 2004-es Megasztáros szereplése óta szakmai életének legnagyobb sikerét könyvelhette el szombaton A Dal 2022 színpadán. Az énekesnőtől megszokott lezser rutinnal és magabiztossággal kezdte dalát, a „Nem adom el”-t. A lazaság már-már Ibi védjegyeként szolgál, de a rocker kinézetű zenekara még rátette egy lapáttal, és a közönség rögtön egy koncert hangulatába kerülhetett. Ibolya most újra bekerülhetett a magyar zenei vérkeringés sűrűjébe. A Borsnak arról mesélt, hogy milyen érzésekkel állt újra színpadra.
Eszméletlen jó volt, már nagyon vártam! Izgatott voltam, de élveztem nagyon, és örültem, hogy a műsor elején léphettem színpadra. Azt tudtam, hogy nagyon jó a dal, és reméltem, hogy szeretni fogják, de azt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a maximális 40 pontszámot kapom a zsűritől – áradozott lapunknak Oláh Ibolya, aki a dalával fontos gondolatokat szeretne közvetíteni a közönségnek.
Mindenkinek azt üzenem, hogy merjenek álmodniés megvalósítani az elképzeléseiket, ha lehet egy olyan munkahelyen, olyan környezetben, ahol jól érzik magukat, ahol szeretik, tisztelik és megbecsülik őket. És ami a legfontosabb: a szívüket soha ne adják el – mesélte a Borsnak az énekesnő, aki nagyon reméli, hogy eljut a dalválasztó döntőjéig.
A Dunán sugárzott műsorban szombaton tíz dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe, egyet pedig a nézők. Oláh Ibolya mögött Nyári Aliz és a Félóra nyár 39 pontig jutott. A harmadik helyen a Third Planet a Táncol a világ című dallal 38 ponttal, a negyediken Solére és a Másért 36 ponttal lett elődöntős. A közönséget GRETA Igazi kincs című dala győzte meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.