Zámbó Jimmy, eredetileg Zámbó Imre néven látta meg a napvilágot, egy négy gyermekes családban, ahol már hamar kiderült a királyról, hogy mennyire tehetséges a zenében. Több hangszerrel is megismerkedett, de az éneklés mellett döntött végül. A legnagyobb hatást a görög származású Demis Roussos gyakorolta a magyar tehetségre, szuggesztív előadásmódjával és érzelmes témaválasztásaival.
Jimmy évekig Amerikában próbált szerencsét, majd hazaérkezése után a nagyobb sikerek még várattak magukra. Elmúlt már 30 éves, amikor az év énekese lett:, itt elkezdődött az igazi zenei karrier: sorra nyerte az egyre nívósabb díjakat, és a közönség imádta a gyönyörű hangú énekest. Pályafutásának csúcsára a „Király” az 1990-es években került, ekkor dolgozott dalain együtt Kaszás Péterrel, s ekkoriban már Krisztián fia mellett további gyermekek születtek: Sebasztian és Adrián.
A tehetséges énekes a sokak által irigyelt négy oktávos hangterjedelméről volt híres, dalaiban koncentrálódtak a legnagyobb emberi kérdések. Gyakran énekelt Istenről, és zömmel nőkhöz szóltak a dalok. Úgy énekelte meg a legnagyobb emberi érzéseket, hogy az a legtöbb rajongója számára befogadható volt. Saját műsort kapott az RTL Klubon, Karácsony Zámbó Jimmy-vel címen. Ekkor már rengetegen rajongtak érte, hatalmas közönségnek énekelt itthon és külföldön is egyaránt.
Később a haláláig Dalban mondom el című műsorban folytatódott a karrierje, egészen a 42 éves korában bekövetkezett tragikus kimenetelű hajnalig. Ekkor lőtte le magát otthonában saját fegyverével, azonban a halálának tényleges körülményei a mai napig tisztázatlanok maradtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.