Boldogság

Korda György bevallotta, két szerelme van

EVE

Létrehozva: 2022.01.22.

Balázs Klári és Korda György idestova 42 éve alkotnak egy párt. Úgy érzik, a játék szeretete segít a hétköznapokban, fiatalon tartja őket.

Élete végéig kártyázni szeretne a Korda házaspár. 

– Klárikával éltem meg azt is, hogy póker kommentátor lehetettem, nélküle nem sikerült volna idáig eljutni. Nekem két szerelmem van: Klárika és a póker mesélte lapunk érdeklődésére Korda György, aki január 4-én lett 83 éves, és a mai napig aktívan játszik nem csak pókert, hanem a kártyajátékok királyát, az ultit is, melyben kétszeres bajnoki címre is szert tett. 

Fotó: Bors

Korda György és Balázs Klári óriási zenei karriert tudhat maga mögött. Gyuri bácsi idén 65 éve van a zenei pályán, ám szó sincs valaminek a búcsúztatásáról: sőt, újabb és újabb terveket szövögetnek Klárikával az oldalán, s így eljött az a pillanat is, amikor közös életüket egy dalban mesélik el. Egy klipről van ebben az esetben szó, habár Gyuri bácsi nem lenne egy nagyobb kaliberű mozifilm ellen sem. 

 Készülünk az évben egy új dallal is, melynek a címe: Pesti Mese. Kicsit újítottunk abban, hogy kikkel dolgoztunk együtt a dalon, amelyhez egy klip is készül. Ebben látható tulajdonképpen az életünk történetének a megfilmesítése – mesélte lapunknak Korda György, aki hozzátette, hogy az ő korában már nem szabad nagyokat tervezni, és ő maga reálisan látja az előtte álló éveket is.

Fotó: Youtube

Habár vallom, hogy a soha, az nem létezik! fűzte hozzá a legendás énekes, mert a házaspárnak nagyon is vannak terveik, olyan is amit pár hónap múlva jelentenek majd be, ám egyelőre nem szeretnék nyilvánosságra hozni. Mindketten állítják, hogy ebben a pandémiás időszakban úgy alakult, hogy kevesebbet tudtak a közönséggel találkozni, ami megviselte őket, és hol van még a tél vége?

Fotó: Bors

Bevallom, hiányzik a pezsgő élet, amit eddig éltünk. Az új dalunk ugyanakkor nagyon biztató, és reméljük a közönség is nagyon fogja szeretni, mert minket ők éltetnek – hangsúlyozták Kordáék lapunknak. Addig is, Gyuri bácsi és Klárika elfoglalják magukat, sokat beszélgetnek, a kutyáikkal sétálnak. Korda György az egészsége érdekében amennyire csak lehet mozog, naponta szobabiciklizik, és természetesen kártyázik. A pókert, és a kommentálást soha nem szeretné és nem is fogja abbahagyni. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...