Balázs Péternek hiányzik a színház

Balázs Péternek hiányzik a színház

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 06. 12:30
Balázs Péter 14 évnyi színházigazgatás után, tavaly nyáron köszönt el a világot jelentő deszkáktól. A színművész nem vágyik már a pörgésre, ám még szívesen vállalna szerepet.
Soltész Daniella

Balázs Péter már csak az iratait rendezgeti otthonában. A színművész szerint ez teljesen rendjén van, hiszen a színpadon közel 60, a színházigazgatói székben pedig 14 csodálatos évet töltött el. 

A pörgés nem hiányzik, hiszen 20 éves korom óta színpadon álltam, pörögtem eleget. A színház viszont kicsikét már igen – kezdte lapunk megkeresésére a 78 éves Balázs Péter. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, ha hívnák, bár megválogatná, hogy mit, de vállalna el feladatokat. Úgy érzi, szeretne még belekóstolni ebbe a semmihez sem hasonlítható légkörbe.

Most a veszprémi színház kért fel, hogy küldjek videóüzenetet szilveszterre. Csöndesen azért részt veszek a színházi életben – közölte Balázs Péter.

Fotó: Szabolcs László / Bors

 

Fontos a megítélés

A színházigazgató idén nyáron köszönt el a Szolnoki Szigligeti Színháztól. Balázs Péter azóta nem járt egykori társulatánál. 

Nem járok vissza Szolnokra, hagy dolgozzanak egyedül! Volt, hogy hívtak előadást nézni, de más elfoglaltságom volt – mondta Balázs Péter, aki reméli, hogy jó emlékeket hagyott maga után.

–  Egy színház igazgatása egy mindennapos dolog. Vannak igazgatók, akikre nem is emlékszünk és vannak akik legendává nemesültek.

Hogy rám hogyan emlékeznek majd? Foglalkozzanak ezzel azok, akik véleményt mondanak. De bízom benne, hogy nem csak magánemberként, hanem igazgatóként is fennmaradhat a nevem az utókornak 

– hangsúlyozta.

Fotó: Bugány János / MTI

 

Újévi fogadalom

Balázs Péter mostanában fürdőzik a nagypapa szerepben. Négy unokája hatalmas boldogságot jelent számára. Bízik benne, hogy a gyerekeinek és az unokáinak a továbbiakban is sikeres életük lesz. 

Ha újévi fogadalmat kellene tennem azt mondanám: azt szeretném, ha az ország fejlődése tovább tartana – fűzte hozzá Balázs Péter.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.