Utolsó útjára engedték Csűrös Karolát – Így búcsúztatták a művésznőt

Utolsó útjára engedték Csűrös Karolát – Így búcsúztatták a művésznőt

temetés
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 07. 18:10
December 7-én utolsó útjára kísérték a Farkasréti temetőben a Szomszédok Etuskáját, Csűrős Karolát. A színésznőt, temetésén Nemcsák Károly és Szirtes Tamás szavai kísérték el végső nyughelyére, elhunyt férje mellé.
Bors

Bár szomorú nap volt, mintha az időjárás is megérezte volna, hogy a mindig jókedvű Csűrös Karolától illendő szikrázó napsütésben elbúcsúzni… Nem volt fagy, mégis meglepően kevés ember tette tiszteletét az egyébként igen népszerű művész búcsúztatóján. Furcsa volt nézni azt a maroknyi tisztelőt, Szirtes Tamást, a Madách Színház igazgatóját és Nemcsák Károlyt, a József Attila színház igazgatóját

Habár élete utolsó óráit egyedül töltötte, még a kevés gyászoló ellenére is végigsöpört a ravatalon a tisztelet, a szeretet és a törődés Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója a következő mondatokkal engedte útjára Etust. 

– Neki minden természetesen jött. A helye a színpad közepén volt. Boldog voltam, hogy egy egész ország felismerte az ebből a lányból sugárzó életerőt. Ha belépett az ember egy szobába Karolával, nem lehetett nem rá figyelni. Csodálatos ember, hiányozni fog – mesélte a ravatalon a direktor, majd Nemcsák Károly is kifejezte sajnálatát kollégája elvesztéséről. 

– Nem voltunk partnerek a színházban, de tizenhárom évnyi szomszédok után egy család lettünk Etussal. Nem jártunk össze, de – legalább lélekben – mindig ott voltunk egymás életének jelentős eseményein – emlékezett meg Csűrös Karoláról Nemcsák Károly.

Megmentette barátja életét

A Bors újságírója Karola egy barátját kérte, hogy meséljen a színésznőről: - Együtt játszottunk, együtt énekeltünk. Nekem sosem volt jó hangom, de ő mindig azt mondta, hogy nagyon tetszik neki. Csak kedveseket. Volt egy időszak amikor véget akartam vetni az életemnek, és ha ő akkor nincs ott nekem, meg is teszem. Ő volt az, aki kihozott a nyomorból és segített rátalálni a boldogságra – mesélte lapunknak a gyászoló.

Éjszaka, álmában aludt el örökre

Horváth Ádám 2019-es halála után minden megváltozott Csűrös Karola életében. Zárkózottabb lett. 2020 tavaszán baleset érte, eltört a térde, majd rá pár héttel életveszélyes állapotban került kórházba. Mint kiderült, mélyvénás trombózis alakult ki a lábában. Az állapota az alapos orvosi kezelések ellenére is nagyon lassan javult, ami – most már tudjuk – annak a mélységes szomorúságnak volt köszönhető, amit a szeretett férje elvesztése okozott. Horváth Ádám halála óta egyedül élt, csupán ápolónője járt hozzá, aki végül ágyában talált rá a művésznőre. Karcsi – ahogyan színésztársai hívták – éjszaka, álmában hunyt el. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.