Tóth Dávidnak már az első pillanatban megakadt a szeme Tuvic Aleksandrán, aki vadító külsejével és csábos mosolyával azonnal levette a lábáról a Nagy Ő-t. Akkor még egyikük sem sejtette, hogy szomorú vége lesz a megismerkedésüknek.
Szandi mindvégig nyílt és őszinte volt Dáviddal, ha valami nem tetszett neki, nem köntörfalazott, keményen nekiment az olimpikonnak. Így tett azon a napon is, amikor félrehívta Dávidot, és közölte vele: nem szeretne tovább ismerkedni, haza akar menni!
Teljesen kiábrándultam Dávid viselkedéséből
– kezdte a Borsnak Aleksandra.
– Határozatlan volt, maga sem tudta, mit akar. Egyszer az egyik lány állt közel a szívéhez, két perc múlva már más. Számomra nem ilyen egy ideális férfi. Dávidot én reggelire megenném – folytatta a 24 éves nehézbombázó, aki mint mondta, bár hab volt a tortán, de nem azon kapta fel a vizet, hogy Dávid új lányokat vitt a birtokra.
– Ha odaállt volna elénk és azt mondja, 'figyeljtek csajok, nem voltam bennetek biztos, kamuztatok össze-vissza, ez a két lány nekem szimpatikus, így alakult, hozzuk ki belőle a legjobbat', de nem. Leül elénk, mint valami ázott kutya, és rimánkodik, hogy ő amúgy nem is tudta, hogy így fog alakulni. Csalódás volt a reakciója – mondta a plasztikcica.
Aleksandra a történtek hatására félrehívta Dávidot és egész egyszerűen a szemébe mondta: vége!
– Elmondtam neki, hogy úgy gondolom, nem mi vagyunk egymásnak a nagy ő. Voltak, akik nagyon belehabarodtak, és nem akartam elvenni tőlük a helyet. Én már eldöntöttem, hogy nem akarok vele lenni – tette hozzá a játékos.
Miután Tuvic Aleksandra váratlanul faképnél hagyta Dávidot, következett a rózsaceremónia. A Nagy Ő-nek ismét döntenie kellett, kiknek ad rózsát, és kinek nem. Nos, Dávid végül Bárány Veronikát küldte haza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.