Celeb

Azóta is egyfolytában sírok! – Venczel Vera halála megtörte a Nemzet Színészét - videó

Bors

Létrehozva: 2021.11.15.

Napokkal halála előtt még beszélt Venczel Verával barátnője, Molnár Piroska.

Venczel Vera halálhíre megrázta Molnár Piroskát. A Nemzet Színésze erről a Klubrádió – Szavakon túl című YouTube-adásában beszélt.

Annyi ismerőse, barátja, hozzátartozója meghal az embernek... Most éppen drága osztálytársam, Venczel Vera. Azóta is sírok egyfolytában, még két hete beszéltem vele. Négyen élünk az osztályból és az egyik kolléganő, aki már nincs a pályán Kanadában él. Koltai Robi, Vera meg én, össze akartam hozni egy ilyen Messenger-beszélgetést, higy felhívjuk Magdit Kanadában. De már nem jött össze…

– fogalmazott Molnár Piroska.

Annyi mindenki meghal körülöttünk, hogy úgy látszik, amikor egy ilyen pillanat éri az embert, akkor azt gondolja, ez a természet rendje

– tette hozzá.

A színésznő elmondta, amikor gyermekkorában megtudta, hogy ő is meghal egyszer, az rettenetes érzés volt számára, ordított, bömbölt. Aztán felnőtt korában kibékült ezzel a dologgal.

„Semmi földöntúli, spirituális dologban nem hiszek. Aztán történnek az emberrel olyan dolgok, amik megzavarják. Ilyen is volt az életemben, pont édesanyámmal kapcsolatban. Főiskolás voltam és kihívtak a filmgyárba, azt se tudtam, hol kell leszállni a 7-es buszról és egy megállóval hamarabb szálltam le, gondoltam már nem ülök vissza, odagyalogolok. Ránéztem a villamosra, és édesanyám ott ült a kedvenc selyem kösztümjében, nézett ki az ablakon rám, és mosolygott. Elkezdtem rohanni mindenen keresztül és ordítottam, hogy: Anyuka, anyuka! Elkaptak, mert majdnem elütött valami, amikor rádöbbentem, hogy hiszen két éve halott” – mesélte.

Tragikusan fiatalon elhunyt fiával kapcsolatban elmondta, mai napig szokott tőle segítséget kérni.

Az ember ott ül előadás előtt a színpadon, és mondjuk ő kezdi az előadást, aznap annyi mindent történt, fáradt, nincs is kedve játszani… Akkor az ember kicsit felnéz, és azt mondja: Segíts! – mondta az adásban Molnár Piroska.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek