Celeb

Gesztesi Károly is megmondta: Norbikában megvan a színészi véna

Bors

2021. november 17. szerda 13:00

Schobert Norbert és Rubint Réka büszkék lehetnek, hiszen nem csupán nagylányuk, Lara rendelkezik jó hanggal, de középső gyermekük, Norbika is.

Tóth Vera és Tóth Gabi az élő példája annak, hogy egy családban két tehetség is születhet, de így van ez a Schobert Norbert-Rubint Réka házaspárnál is. Az, hogy nagylányuk, a tizennyolc éves Lara rendkívül tehetséges énekesnő, már évek óta nyílt titok, de arról csak kevesek tudhattak, hogy tizenhat éves fiuk, Norbika is nagy zenei tálentummal van megáldva. Mindez néhány héttel ezelőtt válhatott nyilvánvalóvá a rajongók számára, amikor a Schobert család Lara tizennyolcadik születésnapját ünnepelte. Réka és Norbi meglepetésbulit szerveztek a lányuknak, ahol nem csak a családtagok, de Lara barátai is részt vettek. Az este egy pontján a társaság karaokezni kezdett, Norbika pedig profikat megszégyenítő módon adta elő Lewis Capaldi – Bruises című dalát. 

A Bors a felvétel nyilvánosságra kerülése után megkereste Rubint Rékát, a büszke édesanya pedig elmondta, a muzikalitás náluk családi vonás, hiszen mindannyian imádják a zenét: Norbi otthon rendszeresen dobol, Lara már bizonyította a tehetségét, Réka gyerekkorában kórustag volt és gordonkázott, és Norbika mellett most már Zalánon is megmutatkoznak a zene iránti szeretet jelei.

– Lara egyszer már rávette Norbikát az egyik táborunkban, hogy énekeljen a vendégeimnek. Elképesztő pillanatok voltak, az összes jelenlévő a könnyeit törölgette, annyira meghatotta őket a fiam hangja és előadásmódja. Az anyai szívem nekem is csordultig telik, amikor énekelni hallom őt akár a nővérével, akár egyedül. Norbika inkább otthon, magában szokott énekelni, jóllehet, mindig mondom neki, hogy nagy sikereket érhetne el szélesebb körben is – fogalmazott mosolyogva Rubint Réka, aki annak ellenére, hogy tisztában van a fia tehetségével, nem akar semmit ráerőltetni. – Norbika visszahúzódóbb típus. Larához hasonlóan őt is biztatjuk, hogy bátran mutassa meg a nagyközönségnek, mit tud, de ezt neki kell elhatároznia, mi nem dönthetünk helyette.

Réka azt sem tagadta, hogy bár Norbika hangja rendkívüli, a tizenhat éves nagykamaszt jelenleg nem a show-biznisz vonzza, hanem orvos szeretne lenni, ennek érdekében pedig rengeteget tanul. Pedig évekkel ezelőtt az ország egyik legnépszerűbb színésze, a tavaly elhunyt Gesztesi Károly is méltatta Norbika tehetségét.


Az egyik Hal a tortán adásban Károly többedmagával nálunk vendégeskedett, ekkor hallotta meg, mennyire jó hangutánzó Norbika. Akkor azt mondta, hogy ebben a kisgyerekben színészi véna van, maximálisan érdemes lenne kibontakoztatnia ezt a képességét.Hogy mit hoz az élet, majd kiderül, egy biztos: akárhogyan is dönt az életben, mi támogatjuk, hiszen szülőként a legfontosabb számukra az, hogy a gyermekeink boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké cseperedjenek – zárta Rubint Réka.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tangában rázza fenekét szavazatokért a baloldali demokrata szenátor - videó

borsonline.hu

Felkavaró részletek derültek ki a kétéves magyar kislány haláláról

borsonline.hu

Megrázó részletek a Doktor Balaton és az Argo színészének váratlan haláláról

mandiner.hu

Az EP jóváhagyta egymilliárd euró hitel folyósítását Ukrajna számára

hirtv.hu

Tragédia a Kelenföldi Vasútállomáson

borsonline.hu

Kiderült, melyik híres zenésszel jött össze a magyar szépség

mindmegette.hu

13 nyári frissítő ital, ami eszméletlen jól hűsít a kánikulában

borsonline.hu

Még előtte állt az élet: Kalandparkban zuhant a halálba a fiatal ápolónő

borsonline.hu

Megmutatta jóképű szerelmét Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

borsonline.hu

Kis híján tragédiával végződött az 5 hónapos baba fürdetése Gödöllőn

borsonline.hu

A Bors megtudta: Ismert zenésszel jött össze Sáfrány Emese

További cikkek

Botrány

A magyar énekesnőt bámulva önkielégített egy férfi a ferihegyi reptérnél

Lamúr

Alekosz heti turnusokban szédítené a kisgyerekes anyukákat