Sokakat megdöbbentett a hír, hogy L.L. Junior és kedvese, Körtvélyessy Kinga idén augusztusban szétköltöztek. A párhoz közelálló források akkoriban Kinga szülés utáni depressziójával magyarázták a történteket, konkrét információ azonban sehol sem jelent meg arról, hogy pontosan mi állhatott a háttérben. Junior a szakítás után árulni kezdte a tökörhegyi családi házát is, ez arról árulkodott, hogy a felek között kibékíthetetlen ellentét feszül amire nem találják a megoldást. Pedig nagy szerelem volt az övék.
Először 2016-ban nyilatkoztak arról, hogy egy párt alkotnak, de már akkor nyilvánvaló volt, hogy viharos kapcsolatban éltek, hol együtt voltak, hol külön. Többszöri szakítás után 2019-ben végül hivatalosan is összekötötték az életüket, majd megszületett a közös kislányuk, Lili is. A szerelmük gyümölcse úgy tűnik mégis kevés volt köteléknek, arról nem beszélve, hogy számos tragédia nehezítette a mindennapjaikat, Junior 2019-ben tragikus autóbalesetben elvesztette a kisebbik fiát, Dávidot, Kinga pedig 2020-ban az édesanyját, aki koronavírusban halt meg.
– A szakításukról nem szívesen beszélnek, hiszen mind a ketten mást gondolnak az okokról – mondta a Borsnak egy, a pároshoz közelálló informátor. Junior egy szabad szellemű ember, és ezzel együtt kifogástalan családapa, nem szereti, ha számon kérik, ha rövid pórázon tartják. Kinga is erős egyéniség, ő viszont inkább otthonülő típus, aki szeretné, ha a férje többet lenne vele és a kislányával. Talán ez a különbség vezetett oda, hogy most nincsenek együtt
– majd így folytatta:
– Ezzel együtt, a mai napig szeretik egymást, ez nem kérdés. De ők két dudás egy csárdában, valakinek vagy mindkettejüknek engedni kellene ahhoz, hogy ne rombolják hanem építsék egymást.
A szakításukkor egyébként sokan találgatták az okokat, voltak, akik azt gondolták, hogy Junior tett esetleg olyat, amit Kinga nem tud megbocsátani… Az igazság viszont ennél sokkal prózaibb.
L.L. Junior a napokban egy Instagramon feltett kérdésre adta meg a követőit érdeklő választ. Ez pedig nem más, mint a kettejük között feszülő szokásbeli különbségek.
A család és a barátok ennek ellenére is drukkolnak, hogy Kinga és L.L.Junior újra találjon egymásra, hiszen a nyilvánvaló különbségek ellenére is sok bennük a közös. Talán még nincs minden veszve.
Kerestük a témában L.L. Juniort, de nem akart nyilatkozni a szakítás okairól. Remélhetőleg azért nem, mert szeretnék rendbe hozni a dolgokat Kingával.
A színésznő öt évig élt házasságban a roma származású férjével, Kis Zsolttal, akivel a hírek szerint L.L. Juniorékhoz hasonló okok miatt futott zátonyra a kapcsolatuk. Zsófi sosem csinált titkot abból, hogy nem tartozik a kedvencei közé a házimunka, Zsolt viszont olyan házból érkezett, ahol az édesanyja a gyereknevelés mellett patika tisztán tartotta a házat és még meleg vacsora is jutott az asztalra. Zsófi azt nyilatkozta a szakításukkor, hogy a férjével különböző világot képviseltek, nem tudtak már egymáshoz alkalmazkodni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.