Hitel miatt siettették az esküvőt Gundel Takács Gáborék

Hitel miatt siettették az esküvőt Gundel Takács Gáborék

összezárva
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 05. 15:00
Gundel Takács Gábor házasságkötéséről mesélt.
Bors

Harminc év után is boldog házasságban él Gundel Takács Gábor a feleségével. Szerencsésnek tartja magát, mert tragédiák és a komolyabb problémák elkerülték az életüket. Csupán az indulás volt nehézkesebb, amikor 1991-ben Káposztásmegyeren megvásárolták az első lakásukat, melyről az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban mesélt.

Tanácsi bérlakásnak épült, aztán a rendszerváltás miatt öröklakásnak adták el őket, viszont a felszereltsége nem volt túl jó. Bár emiatt relatíve olcsónak számított – 1,9 millió forint volt a 64 négyzetméteres lakás - mi csak nagyon nehezen tudtuk megvenni – emlékezett vissza.

– Csak úgy lehetett fiatal házas kölcsönt fölvenni, ha fiatal házas vagy. Emiatt összeházasodtunk, de úgy, hogy elmentünk januárban a VII. kerületi anyakönyvvezetőhöz Ágival, valamint az unokaöcsémmel és Ági barátnőjével, akik a tanúk voltak. Négy perc alatt lerendeztük az egész esküvőt. Emlékszem, az anyakönyvvezető nagyon meg volt sértődve, mert nem kértünk se zenét, se verset, se videót, se kórust, semmit, még a szülőket sem engedtük oda, ők otthon vártak minket – mesélte házasságkötését a tévés. Nyáron aztán templomi esküvővel és egy nagy lakodalommal indult a közös életünk.

A teljes beszélgetést péntek este 10 órakor a LifeTV, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában láthatják a nézők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.