Celeb

Gyerekei lebuktatták Hajdú Pétert és új párját, azonnal elmondták Sarka Katának

Bors

Létrehozva: 2021.11.11.

Belenéztek a gyerekek Hajdú Péter telefonjába, és amit ott láttak, elmondták édesanyjuknak.

Hónapokig bujkált Hajdú Péter és párja, Eszter. A jegyesek Polgár Tünde és férje, Árpád YouTube-műsorában mesélte a megismerkedésükről. Kiderült, hogyan buktatták le őket a tévés gyermekei, Dávidka és Noncsi.

Mondtam, hogy bujkáljunk. A gyerekek miatt sem akartam másként. Egyszer Dávidka kileste… úgy volt benne a telefonoba, hogy LNG. Írogattunk egy applikáción egymásnak, ráadásul nem is SMS-t, és valahogy kileste. Nem tudtam róla, és elmondta Noncsinak, a nővérének, aki már rafináltabb volt és az Instán megtalálták – emlékezett vissza Hajdú Péter.

Magyarul lebuktál a gyerekek előtt – reagált Polgár Tünde.

Péter elmondta, a gyerekek nyilván ezt elmondták az anyukájuknak, Sarka Katának.

Folyamatosan faggattak a gyerekek, és akkor volt egy pont, amikor elmondtam. Azt mondtam nekik, hogy csak azt a lányt fogom bemutatni, akivel komolyan gondolom. És senkit nem is mutattam be Esztiig nekik – mondta.

A pár hónapokig úgy élt, hogy Eszter minden második hétvégén elment az anyukájához, amikor a gyerekek az édesapjuknál voltak. Addig, amíg meg nem történt a bemutatás. Polgár Árpád rákérdezett Eszternél, hogyan élte meg, hogy hirtelen kapott két gyereket.

Az a fél év, amíg nem találkoztam velük, az azért volt jó, hogy egy picit felkészítsem magam. De mindig csak a barátaik akartam lenni, soha meg nem fordult a fejemben, hogy én esetleg pótanya szerepbe lépjek vagy bárhogy feléjük kerekedjek, mindenképpen szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy csak barátkozni akartam – mondta Eszter, aki hamarosan életet ad első közös gyermeküknek.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek