Megismétlődik a múlt - Második babájukat is túlhordja Ambrus Attila felesége

Megismétlődik a múlt - Második babájukat is túlhordja Ambrus Attila felesége

feleség
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 09. 04:00
Ambrus Attila családja hamarosan négy tagú lesz, mivel bármelyik pillanatban megszülethet a második gyermekük. Bíznak benne, hogy ez minél hamarabb bekövetkezik, ugyanis Réka máris túlhordta a kis trónörököst.
Bors

Attila és felesége Réka isten ajándékaként tekintenek a kis Magor érkezésére, aki csodával határos módon, természetes úton fogant meg. Bár a felhők felett lebegnek a boldogságtól amiért megtörtént velük a lehetetlen, mégis van valami, ami beárnyékolja a babavárás pillanatait. 

Fokozódik az aggodalmuk

Attila a Bors megkeresésére elmondta, hogy a feleségénél bármikor beindulhat a szülés. Érthető, hogy az esetükben az izgalom a tetőfokára hágott, ugyanis napok óta fogalmuk sincs arról, hogy mikor indul útnak a kis Magor. Az orvos az előzetes számítások alapján november 7-ére, vasárnapra jósolta a kicsi érkezését. Azóta már eltelt két nap, ennek ellenére lapzártánkig nem volt előjele annak, hogy a baba elérkezettnek látná az időt

A feleségem túlhordta a pici babánkat– kezdte Attila a Borsnak. A hangjában egyértelműen érezhető volt a teljes bizonytalanság, hiszen bár mindenre felkészültek, erre mégsem számítottak. 

Újra megtörténik?

Attila és Réka igyekeznek higgadtak maradni, s abban bíznak, hogy ahogyan a kislányuk születésénél, most is minden a legnagyobb rendben zajlik majd. Bár azt mondják, minden terhesség más, az ő esetükben mégis párhuzamot lehet vonni a két gyermekük érkezését illetően: több mint két évvel ezelőtt ugyanis Anna a kistestvéréhez hasonlóan szintén késve érkezett a világra.

Bíztunk abban, hogy a kisfiam mostanra megszületik és nem ismétlődik meg a múlt – tette hozzá Attila.

Az az igazság, hogy a kislányunk anno egy héttel a kiírt időpont után született meg – emlékezett vissza a Viszkis, akinek csak arra volt ideje, hogy pár mondatban válaszoljon a kérdésekre, mivel muszáj minden percét beosztania.

Ki sem lát a munkából

Elképesztő mennyiségű megrendelést kell még teljesítenie, ráadásul vészesen közelegnek a határidők. Emellett egyetlen vásárt sem hagyhat ki. Attila számára a fontossági sorrend első helyén áll, hogy megélhetést biztosítson a családjának. Ehhez azonban nem csak az ország különböző területein megszervezett vásárokra kell elutaznia. Önálló esteket is vállal élménybeszámolóval, utána pedig egy kötetlen beszélgetés keretein belül bármit kérdezhetnek tőle a résztvevők. Emiatt azonban egyre csak nő annak az esélye, hogy nem lesz a felesége mellett akkor, amikor beindul a szülés

A túlhordás veszélyei

Amikor egy kismama túlhordja a babáját, az a kismamára és a kicsire nézve is komoly veszélyeket tartogat. A pici egyre növekvő méretei miatt romlik a méhlepény vérellátása, ez pedig veszélyezteti a vérkeringését. A magzatvíz mennyisége a terhesség előrehaladtával csökken, kevesebb mozgást biztosítva a kicsinek, ami akár farfekvéshez, csípőproblémákhoz vezethet és megnöveli a császármetszés esélyét

Segítséggel fogant meg a kislányuk

Közel három évvel ezelőtt egy lombikprogramnak köszönhetően váltak egy családdá, így jött világra kislányuk, Anna. A doktorok akkoriban közölték velük, hogy csak orvosi beavatkozás segítségével válhatnak szülőkké, éppen ezért igazi csodaként élik meg, hogy a kisfiuk természetes módon fogant meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.