Celeb

Megtörték a csendet a közeli barátok: Halála előtt gyógyulásban reménykedett Kandech Evelyne

Bors

Létrehozva: 2021.10.27.

Döbbenetes részletek derültek ki Kandech Evelyne utolsó napjairól.

Forrás: Bors

Mint arról a Bors is írt, tragikusan fiatalon elhunyt a Megasztár egykori énekesnője, Kandech Evelyne. Mint kiderült, halálát hosszan tartó, súlyos betegség okozta. Evelyne mindennapjai szomorúsággal teltek: öt évvel ezelőtt vesztette el a Pécsett élő édesanyját, rajta kívül nem tartotta sem az édesapjával sem a távoli rokonokkal a kapcsolatot. Az anyukája halála után Budapestről Pécsre költözött, az ismerősei szerint ezekben az időkben kezdett teljesen bezárkózni. Fellépései alig voltak, hogy fent tudja tartani magát, pincérként dolgozott, aztán jött 2020 és a pandémia.

A súlyos betegségről csak a közeli barátai tudtak, akik szerint Evelyne az elmúlt hetekben jobban lett és a kedélyállapota is kezdett helyreállni. Az énekesnő élni akart, gyógyulása érdekében élete utolsó napjaiban még egy kísérleti kezelésre is bejelentkezett – írja a Blikk.

Több mint két éve derült ki a betegsége, amely a közelmúltban gyógyíthatatlan stádiumba lépett. Először egy éven keresztül járt kezelésekre, amelyekkel sikerült elérni egy olyan állapotot, amellyel élni tudott. A rák nem tűnt el soha, de nem volt rosszul, élte az életét

– mondta a lapnak az egyik közeli barát, Kristóf.

– Műtétről is szó volt, de amikor kiderült, hogy ez már nem járható út, jelentkezett egy kísérleti kezelésre, amelytől sokat remélt. Együtt töltöttük ki a papírokat, de sajnos a kezelést már nem kezdhette el. Nagyon gyorsan fordult rosszra minden... Senki nem számított erre, ő sem. A kórházba kerülése előtt három nappal még új vállalkozás indítását tervezte. Voltak kisebb földjei Pécs környékén, ezeken szeretett volna biogazdálkodással foglalkozni – folytatta Kristóf.

– Csütörtökön este ment el úgy, hogy egy nappal korábban vittük be. Előző héten vasárnap még együtt voltunk templomban, három héttel ezelőtt még dolgozott, életerős volt és vidám, az állapota azonban napról napra sokat romlott – tette hozzá Gabi, aki évekig volt Evelyne kolléganője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578423
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában