Hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője érthető módon teljesen kikelt magából egy újságíróval folytatott telefonbeszélgetést követően. Tóth Gabi a Facebookon közzétett bejegyzésében elárulta, egy publicista először őt megkerülve, egy ismerősén keresztül próbált róla információkat kicsalni. Gabi annak reményében, hogy első kézből, tényszerű hírekkel tudjon szolgálni, felkereste a szóban forgó újságírót, aki azonban mit sem törődött a Sztárban Sztár Leszek! zsűrijének válaszaival. Az énekesnő így nyilatkozott a történtekről:azt éreztem ő már eldöntötte, mi a valóság. Rólam és nélkülem. Az, hogy mi az igazság, láthatóan a legkevésbé sem érdekelte. És mindezt lekezelő, sértő módon a tudomásomra is hozta.
Gabi szerint felháborító, miszerint egyesek milyen alávaló módszereket képesek bevetni annak érdekében, hogy mást lejárassanak, csupán azért, mert más életszemléletet képviselnek:tovább folytatják az ellenem irányuló gyűlölet kampányt, és megpróbálnak hitelteleníteni, mindegy milyen módon és milyen eszközzel, de ez a cél.
Az énekesnő ezentúl minden erejét beveti, hogy megóvja önmagát, de legfőképp a kislányát a többnyire felé irányuló gyűlöletáradattól:
Azok után, amit átéltem az elmúlt néhány hónapban, megfogadtam, hogy nem fogom hagyni magam!
-Minden erőmmel azon leszek, hogy elmondjam nektek, mindenkinek, hogy milyen aljas eszközökhöz nyúlnak azért, hogy hiteltelenítsék azokat, akik nem értenek egyet az ő nézeteikkel- folytatta bejegyzésében Gabi, aki arra kéri az olvasó közönséget, hogy mielőtt elkönyvelnének valamit a médiában, előtte győződjenek meg annak hitelességéről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.