Celeb

Egymásból merít erőt Fésűs Nelly és lánya

Bors

Létrehozva: 2021.10.29.

Fésűs Nelly ízig-vérig színésznő, aki már több mint 30 éve áll a világot jelentő deszkákon. Nincs lámpaláza a színpadra lépés előtt, de a legújabb darabjánál mégis minden egyes alkalommal izgul. Különleges előadás számára, hiszen első alkalommal játszik a lányával, ráadásul anyát és lányát alakítanak.

Forrás: Bors

A Babaváró party alappillére Nelly és Csenge. Nem volt még olyan, hogy egy anya és lánya együtt álljanak a színpadon szülő-gyermek szerepben. Ezt a darabot kifejezetten rájuk írtam, az ő kapcsolatuk ihlette – hangsúlyozta érdeklődésünkre H. Varga Tamás, a darab írója és rendezője.

Fésűs Nelly szerint egyszerre felemelő és borzasztóan nehéz helyzetben vannak.

– Sosem izgulok – meséli. – De most eljött az a pillanat, hogy más miatt, a saját lányom miatt mégis megteszem.

Az előadásban van egy fontos rész, ami Nelly számára különös jelentőséggel bír.

Van egy jelenetünk, aminek a végén van egy dal és Csenge az orrom előtt énekel. Az egy csodálatos pillanat.

Más kapcsolat

Nelly és Csenge kapcsolata a valóságban nagyon kiegyensúlyozott, nem csak mint anya-lánya, hanem mint barátok is egymás mellett állnak.
ismerem a lányom minden porcikáját – folytatja Nelly.

– Sokkal egyszerűbb így együtt játszani, bár a színpadi karaktereink teljesen mások, mint mi vagyunk. Mások a jellemek, más a kapcsolat.

Bár sok hasonlóság nincs, az író mégis igyekezett Nelly és Csenge életének történéseit is beledolgozni a darabba, hogy megmutathassák a saját és egymás iránt érzett érzéseiket is.

Én csak segítettem

Nelly tudja, hogy Csenge biztonságban érezheti magát mellette a színpadon, a lánya mégis az anyukája előtt izgul a legjobban. Arra a kérdésre, hogy adott e tippeket Csengének a színjátszással kapcsolatban, Nelly határozottan válaszol:

Ha a rendező mond valamit, én meg otthon valami mást, az csak összezavarná. Csengének még utat kell mutatni. De maximálisan segítettem, ha megkért rá.

A 18 éves Csenge az érettségi előtt áll és egyelőre nem kacérkodik a színészi pályával. Hogy a későbbiekben, másik darabban állnak-e még együtt színpadon, az a rendező szerint csak a csillagok állásától függ.

Együtt jobb

Nem csak Fésűs Nelly és Horváth Csenge az egyetlen anya-lánya páros, akik örömüket lelik a közös alkotásban. Hernádi Judit és lánya Tarján Zsófia egy közös könyv kiadásával rukkolt elő idén októberben. Míg Nellyék a színpadon, Hernádi Juditék 260 oldalon át mesélnek a köztük lévő páratlan kötelékről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”