Celeb

Kizárták a csoportos terápiáról Curtist

Bors

2021. október 2. szombat 05:30

Nehéz éveket tudhat maga mögött Curtis, aki megjárta a drogelvonót is. Aggódott is érte a családja, de ő visszatalált a helyes útra. Most viszont a testvére, Lajos került óriási bajba, belekeveredett egy gyilkossági ügybe.

Forrás: Metropol

Hosszú évek drogpokoljáról vallott Curtis Hajdú Péternek a vasárnap este 21:50-kor a LifeTV-n adásba kerülő Frizbi című műsorban. A rapper majdnem tíz évig volt a kábítószerek rabja. Eleinte kokainozott, majd cracket is használt. Saját bevallása szerint már nem élne, ha nem teszi le a cuccot. Curtis a Frizbiben Hajdú Péternek mesélt többek között arról is, hogyan sikerült visszatalálnia a helyes útra. 

– Le kellett tennem. Elmentem egy bizonyos helyre, és ott segítséggel, nem magamtól. Én azt hittem, magamtól is le tudom majd tenni, de nem ment. Mikor kijöttem, utána még 8 hónapig rendszeresen jártam egy bizonyos terápiára – emlékezett vissza Curtis, aki bevallotta, hogy rengeteget költött drogokra, heti 3-4 alkalommal is be volt állva.

– Én függő voltam. Sokat költöttem, nagyon sokat. 100 milliós tétel – tette hozzá a rapper, aki az elvonón egyéni terápián vett részt, miután kizárták a csoportból. Curtis ugyanis kötözködött a betegekkel.

– Lehetett csoport terápiára menni és egyénire is. Én csak egyszer voltam csoportoson, pont azért, mert ott mindig azt hazudják „én nem tudom, miért csináltam. Esküszöm”. Hát miért? Mert jó volt. Lehet hazudni…,de aki azt mondja, nem jó, nem csinálja. Én azért csináltam, mert jó volt. Kipróbáltam és bejött az érzés.

Szóval egyetlen egyszer voltam a csoport terápián, mert egyből kizártak. Én beleálltam ezekbe a dolgokba. Más fogyasztók voltak, de elkezdtek félrebeszélni, meg hazudozni – emlékezett vissza a rapper.

A közönség egészen addig semmit sem tudott Curtis titkos életéről, amíg Majka a SZIN színpadán le nem leplezte őt. Ország-világ előtt buktatta le, hogy kábítószerezik, emiatt pedig kirúgta a zenekarból. Ez a botrányuk visszavonhatatlanul rányomta a bélyegét a kapcsolatukra. 

– Nagyon jóban vagyunk. De azt nem mondanám, hogy ugyanolyan jó barátok vagyunk, mint a legelején, hogy mindent együtt csinálunk. Nem járunk annyit össze. Peti 10 évvel idősebb, más társaságba jár, más az életvitelünk. De nagyon szeretjük egymást – fűzte hozzá Curtis.

Volt felesége, Krisztike is mellette állt a bajban. Ráadásul pont akkoriban derült ki, hogy gyermeket várnak, amikor a rapper elvonón volt. Bár a házasságuk zátonyra futott, napi szinten tartják a kapcsolatot kisfiuk miatt.

Azután sem romlott meg a viszonyuk, hogy Curtis újra szerelmes lett. Sőt, volt neje és új kedvese jóban vannak egymással.

– Nagyon jó a viszonyunk, együtt neveljük Doncsit, mindent közösen beszélünk meg. 10 percre laknak tőlünk. Mindennap találkozunk – magyarázta. 

– Amikor összejöttem Judyval már bőven külön voltunk, nem igazán kellett mit megbeszélni. Kriszti örül, hogy Judyval vagyok, egy komoly sportolóval és kiegyensúlyozott nővel. Könnyebben engedi hozzánk Doncsit, miután látta már Judyt. Harmonikus a kapcsolatuk – mondta el a rapper, akinek a drogpokol után a magánélete rendbe jött, és a karrierje is szárnyal. Most a bátyja, Lajos miatt aggódik, akit két másik férfival együtt május 11-én hajnalban fogott el a TEK. A gyanú szerint szerepük volt a 2009-ben eltűnt Katzenbach Imre megölésében.

Egyelőre várjuk azt, hogy hazajöjjön. Bízok abban, hogy minden ki fog derülni, az, hogy a bátyám ártatlan. Mindenki tudja, hogy ártatlan. Édesanyám nehezen viseli, de mellette vagyunk. Együtt van a család és várjuk haza Lajost. Haza fog jönni – hangsúlyozta Curtis.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15170386_auto_resized.jpg
origo.hu

Sikoltozás, sírás, halálfélelem: videón Győzike összeomlása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8974_resized.jpg?avcount=1664569506
origo.hu

Nadrág nélkül sörözik az asztalon Metzker Viki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15169693_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, szörnyű baleset történt – helyszíni fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15170364_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Stoltenberg: Ukrajnának minden joga megvan rá, hogy visszafoglalja területeit, és ebben támogatni is fogjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15170148_auto_resized.jpg
life.hu

Szerelmes fotókat posztolt Marics Peti: így öleli Tóth Andit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15170050_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A baloldal fekete öves gyurcsányistát indít a második kerületi időközi önkormányzati választáson

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8978_resized.jpg?avcount=1664569506
magyarnemzet.hu

A kasztráló gyermekorvos, a genderprofesszor és a nagy talány + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8966_resized.jpg?avcount=1664569506
veol.hu

Ezért olyan fontosak bélrendszerünkben a probiotikumok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8965_resized.jpg?avcount=1664569506
life.hu

Teszt: ennyire vagy hajlamos a felfázásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8958_resized.jpg?avcount=1664569506
vg.hu

Az elmúlt 250 év híreit olvashatod, most ingyen! (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15170167_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hátborzongató felvételt rögzítettek egy elhagyatott templomban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8959_resized.jpg?avcount=1664569506
vg.hu

Ezért vásároljon hazai terméket

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/q0ZVhexrZlWDi4zUBIXwGtY8hfgkTLzE4qTxbzyyl3E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EwOGIwN2I4NTAyMzQ5YTZiYzUwY2EzZTZiOWVjMmZl.jpg
Szexi

Erotikus fotók kerültek fel az internetre Liu Shaolin Sándor exéről – csak 18 éven felülieknek!

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/gsBj0hvxVVKjxkYNZVwUUJw2fEeD8lxYCVtHbt9Li4w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3YzIwNmNhMDg0MTQxZTM4MzUwMTVkN2Y4ZmNmMzUz.jpg
Vita

Kint volt a bugyija, élő adás előtt durván összeveszett Kapócs Zsóka és Náray Tamás