<p> Latinovits Zoltán ma lenne 90 éves. A színészóriás igazságkereső ember volt, ahogy ő fogalmazott: ”összeférhetetlen.” Az alkalomból a Bors megkereste Bodrogi Gyulát, aki szerint a pályatársai tisztában voltak vele, hogy Latinovits a legjobb, mégsem voltak féltékenyek rá.</p>
Forrás: MTI
Latinovits Zoltán olyan volt a magánéletében is, mint a színpadon. Szuggesztív, indulatos, igazságkereső, harcos, sokszor kíméletlen.
Bodrogi Gyula a saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen ember volt Latinovits.
– 1962-ben együtt játszottunk a Körszínházban, a II. Richardot, Kazimir Károly rendezésében. Élénk színe volt a szakmának – mondta lapunknak Bodrogi Gyula, majd hozzátette:
Tisztában voltunk vele, hogy ő a legjobb, mégsem voltunk féltékenyek rá. Soha. Tudtuk, hogy egy igazságosztó, balhés zseni. Igazságkereső ember volt, ahogy ő fogalmazott: ”összeférhetetlen.”
– Latinovits a magánéletében egy különös életet élő srác volt: állandóan ott vibrált a személye körül a balhé. Mindig, mindenkinek megmondta mit gondol, kíméletlenül, de kétségtelenül jobbító szándékkal. Mindannyian tudtuk, hogy ő a legjobb közülünk. Néha viszont, gonoszak voltunk vele. A balhés személyisége miatt állandó konfliktusba került, a büféssel, a jegyárussal, a rendezővel, bárkivel. Nagyon tudott balhézni, de mindig ő húzta a rövidebbet. Mi pedig élveztük a cirkuszt, és jól szórakoztunk ezen – emlékezett vissza Bodrogi, aki szerint Latinovits korai halála megrendítette a színész szakmát, de valójában benne volt a levegőben a tragikus végzet. Volt egy megfogalmazott betegsége, azt mondták súlyos depressziós. Abban az időben erről úgy beszéltünk a színházi folyosókon, hogy a betegség tünetei hullámokban jönnek.
– És ezek a hullámok egyre sűrűbben érkeznek. Ha egyszer kettő hullám egybe esik, akkor jön a baj – fűzte hozzá Bodrogi Gyula.
Latinovits Zoltán máig tisztázatlan körülmények között, 1976. június 4-én vonatgázolás áldozata lett. Az akkori híradások szerint öngyilkosságot követett el, viszont egy későbbi kutatás azt engedi feltételezni, hogy figyelmetlenségből került a Nagykanizsa-Budapest gyorsvonat alá. A családja ma élő tagjai a 90. születésnapját szűk körben tartják.
– Csendes megemlékezésen kívük nem akarunk semmit. Ő sem örülne neki. Zoltán bár színpadi ember volt, különösen a saját magáról szóló ünnepségeket nem szerette
– mondta lapunk megkeresésére Freinreisz Károly Kossuth-díjas zenész, Latinovits féltestvére.
Égben köttetett szerelem
A hazai színésztársadalom történetének legnagyobb szerelme Ruttkai Éva és Latinovits között lángolt. Szó szerint lángolt. A két zseni szenvedélyes románca 16 évig tartott, a tragikus vonatbaleset napjáig.
Hogy ők ketten mennyire szerették egymást, arról mindent elárul Latinovits egyik nyilvánosságra került szerelmeslevelének részlete, melyet Ruttkaihoz írt egy évvel a halála előtt:
”Fáj a hiányod. Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva, szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is így akarod. Ha van még idő.”
Akármihez fogott, tehetséges volt
Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én látta meg a napvilágot, Latinovits Oszkár földbirtokos és Gundel Katalin elsőszülött gyermekeként. Háromévesen szavalt, hatévesen már olvasott, ezért hiába volt évvesztes, beíratták az általános iskolába. Az első színpadi élménye a gimnáziumban volt, az önképzőkörrel lépett fel, a nézőknek azonban félig háttal, lámpalázasan. Eszébe sem jutott színésznek állni, az előadáson azonban jelen volt Bajor Gizi, aki a függöny legördülte után odament a fiatal fiúhoz és azt mondta neki: ”Maga menjen színésznek!”.
