Celeb

Meglepő kéréssel fordult Tóth Gabihoz a Sztárban sztár az egyik versenyzője

Bors

Létrehozva: 2021.09.07.

<p>Pápai Joci megkönnyezte a fiatal tehetség, Czeglédi Ági előadását, végül mégis Tóth Gabi lett a mestere a Sztárban sztár leszek vasárnapi előválogatóján.</p>

Czeglédi Ági még csak 19 éves, ám hangjával és előadásmódjával úgy tudott hatni, hogy mind a négy mester elérzékenyült a TV2 sikerműsorában.

Ági a Borsnak elmondta, még vasárnap, a felvételt visszanézve is a nyakában dobogott a szíve, annyira izgult.

Számomra könnyebb énekelni mint beszélni.

– Az első hangokig nagyon stresszeltem a válogatón, mert nem tudtam, mit érzékel belőlem a közönség, de utána már semmi nem tudott kizökkenteni – kezdte a versenyző, aki fiatal kora ellenére teljesen egyedül érkezett a TV2 stúdiójába.

A szüleim dolgoztak, de bevallom, nem is szerettem volna senkit elrángatni magammal, hiszen én sem tudtam, hogy mire számíthatok. Nem tudtam, hogy meddig kell majd várakozni, ahogy abban sem voltam biztos, hogy továbbjutok – mondta Ági, aki bizony továbbjutott, sőt az egyik mestert, Pápai Jocit még meg is ríkatta Adele világhírű dalával.

Nagyon meglepődtem, amikor megláttam Joci arcán a könnyeket. Hihetetlen érzés volt, hogy így tudtam rá hatni. Ez egy nagyon szép dolog

– mesélte Czeglédi Ági, aki először majdnem Joci csapatába került, de a többi mesterrel együtt Tóth Gabi is versenybe szállt érte. Joci végül jobbnak látta, ha inkább női kezekbe kerül. 

Amikor kiderült, hogy Gabi lesz a mesterem, megöleltük egymást és megkérdeztem tőle, lesz-e az anyukám a műsorban.

– Talán azért tettem fel neki ezt a kérdést, mert említette, hogy van egy kislánya, akit oltalmaz és szeretget. Szerintem nagyon fontos, hogy egy ilyen versenyben legyen az ember mellett valaki, aki meg tudja védeni, instrukciókkal látja el – tette hozzá Czeglédi Ági.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...