Celeb

Harmadszorra is férjhez megy Britney Spears

Bors

Létrehozva: 2021.09.14.

<p>Micsoda héten van túl a “Baby One More Time” énekesnője, miután apja hivatalosan is visszalépett a gyámságától. Britney Spears először fenékmutogatással ünnepelte meg szabadságát, majd igent mondott barátjának, Sam Asgharinak, aki vasárnap letérdelt elé Los Angeles-i otthonában és megkérte a kezét. </p>

Forrás: AFP

Közel öt évnyi randizás után a 27 éves, színész Sam Ashgari vasárnap megkérte barátnője, a 39 éves Britney Spears kezét.

Az iráni születésű vőlegény nem vesztegette tovább az idejét, miután az utolsó akadály is elhárult a lánykérés előtt azzal, hogy Britney apja, Jamie Spears váratlanul úgy döntött, hogy nem felügyeli tovább az énekesnőt. Britney hosszú évek óta küzdött már azért, hogy eltávolítsa a feje fölül a basáskodó apját, aki 2008 óta látta el a hivatalos gyámjának szerepét.

A világsztár a bíróság előtt júniusban elmondta: apja elvárta tőle, hogy fogamzásgátlót használjon, és azt sem engedte, hogy férjhez menjen, illetve gyermeket vállaljon. Márpedig ő feleségül akar menni Ashgarihoz és gyermeket szeretne tőle. Apjától visszanyert szabadsága és az eljegyzése után Britney most izgatottan várja, hogy mit hoz neki a jövő! A világsztár boldogan mutatta meg rajongóinak eljegyzési gyűrűjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146336_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615910
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó