Bódi Csabi 300 éves olajfával hálálkodik gyógyulásért

bódi csabi
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 21. 05:00
Bódi Csabi örömmel mutatta meg a Borsnak a gyönyörű otthonát. Az énekes nemrégiben megvásárolta a szomszéd portát, ahol szemet gyönyörködtető kertet építtetett, azonban mégsem erre a legbüszkébb, hanem egy 300 éves fára, ami a legszebb és egyben a legdrágább növénye.
Bors

A főváros egyik csendes kerületében, idilli övezetben fekszik az a telek, amelyen öt évvel ezelőtt megálmodta azt a házat, amelyben a családjával jelenleg élnek.

Megmutatta az álomházát

Csabinak sok problémával kellett megküzdenie ahhoz, hogy mindezt megadhassa a szeretteinek.

2016-ban úgy döntöttük, hogy eladjuk a házat, amiben akkor laktunk. Januárban találtunk is rá vevőt, akivel júliusi kiköltözésben állapodtunk meg. Márciusban elkezdtünk új otthon után nézni, és akkor döbbentem rá, hogy hatalmas hibát követtem el.  kezdte a Borsnak, Csabi, hiszen akkor szembesült vele, hogy az ingatlanok ára két hónap allat a duplájára nőtt, ezért milliókat bukott az eladáson.

Esélytelen volt, hogy olyan otthont találjunk vagy építsünk, amit szerettünk volna, ezért kénytelenek voltunk egy 60m2-es házat vásárolni. Beköltözés után gyorsan kiderült, hogy nagyon átvágtak. Sarokkád volt benne, ezért fel sem merült bennünk, hogy meleg víz nincsen. Ráadásul a fűtéssel is nagyon nagy bajok voltak. A gáztűzhely sütőjével fűtöttük fel a lakást– emlékezett vissza Csabi csalódottan.

Lánya hozta meg a szerencséjét

Az énekes visszatekintve úgy érzi, élete egyik legnehezebb időszakában kapta meg az egyik legszebb ajándékot.

Akkor tudtam meg, hogy a harmadik gyermekünk, Lilien úton van hozzánk, de megmondom őszintén, hogy mivel érzelmileg és minden téren mélyponton voltam, ezért abban a pillanatban nem tudtam kellőképpen örülni a hírnek. Érdekes, hogy azt követően minden rendeződött az életünkben, azt mondhatom, hogy ő hozta meg a szerencsénket – tette hozzá mosolyogva Csabi, aki elegendő motivációra tett szert, így sok kitartással és persze mérhetetlen mennyiségű munkával sikerült felújítani és kibővíteni a házat.

Örökké hálás

Nemrégiben megvette és felújította a szomszéd telket, ahova egy karibi hangulatú medencés pihenőt valósított meg, amit pálmafákkal és mesés kerttel vett körbe. Ez sem volt olcsó mulatság, de az értékük eltörpül Csabi kedvenc növénye mellett. A kertben helyet kapott egy olyan fa is, amely párját ritkítja. A történetét izgatottan és örömmel mesélte el az énekes.

Amikor covidos voltam és hetekig a kórházban feküdtem, ami nagyon megviselt. Azelőtt is hittem Istenben, de a halál torkában még közelebb kerültem hozzá. Amikor már biztos voltam benne, hogy túlélem, megfogadtam, hogy egy olajfával állítok emléket. Amikor ránézek, mindig hálát adok azért, hogy velem van a jóisten és vigyáz rám – árulta el Csabi, aki büszkén mutatta meg a nem mindennapi fát.

Sokáig kutattam, de nem találtam olyat, ami tetszett volna. Végül rábukkantam egy Balaton környékén élő emberre, aki igazi szaktekintély a szakmájában. Tőle vásároltam meg ezt a fát, ami több mint 300 éves és 700 ezer forintba került!– árulta el az énekes, aki számára ez az olajfa hatalmas érzelmi értékkel bír.

–  A fa az első, amit meglátok, amikor hazaérek. Számomra a reményt és a szeretetet jelképezi, ezért minden alkalommal hálát adok, hogy túléltem a vírust, a családomnak és a közönségnek élhetek. Nagyon vigyázunk rá és gondozzuk, ha egy napon netán elköltöznénk, nem tudnám itt hagyni, vinnénk magunkkal. Ő már a családunk tagja – vallotta be Csabi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.