Celeb

Elköltözött családjával Németh Kristóf: minden igényüket kielégíti a vadiúj ház

Bors

Létrehozva: 2021.08.21.

A népszerű színművész, színházigazgató egész életében Budapesten élt. Sosem gondolta volna, hogy egy nap máshol lel új otthonra.

Forrás: Bors

Németh Kristóf élete alaposan megváltozott az elmúlt másfél évben.

Tősgyökeres budai fiú vagyok, bár éltem néhány évet Pesten is, amikor a Színművészeti Egyetemre jártam és az első albérletembe költöztem. Később egy ideig Zuglóban is laktam a forgatások miatt. Sosem gondoltam volna, hogy el fogok szakadni a fővárostól– hangsúlyozta lapunknak Németh Kristóf, akire négy évvel ezelőtt rátalált a szerelem, ami mindent megváltoztatott.

Nem volt kérdés

A párjával 2,5 éve összeházasodtak, majd és másfél éve megszületett Levente fiuk.

A sors útjai kifürkészhetetlenek, és miután beleszerettem Zitába és összekötöttük az életünket, felmerült mindkettőnkben az a gondolat, hogy Szentendrén telepszünk le. A feleségem ugyanis innen származik. Tavaly kezdtük el az építkezést és szerencsésen a végére is értünk az apósom jóvoltából. A munkálatok jelentős részét ő vezette, hiszen az építőiparban dolgozik - árulta el a színész.

A nyár közepén birtokba is vették az új házat, amely hatalmas változást jelentett számukra. 

Csodálatos a természet közelsége, a hatalmas kertünk és a Dunakanyarra való kilátás, valamint az, hogy a feleségem nővérének a családja a telekszomszédunk. A gyermekeim imádják, hogy a házon belül megvan a saját kis birodalmuk. Én pedig megtanultam, hogy mely időszakokban és hogyan tudom kivitelezni a közlekedést, hogy a Fórum Színház igazgatójaként és színészként is maradéktalanul el tudjam látni a feladataimat. Egyelőre nem okoz nehézséget – mondta Németh Kristóf, akinél a család élvez elsőbbséget.

Sok előnnyel járt

Sok munka mellett is igyekszik olyan periódusokat kialakítani, amikor csak a feleségével, és két fiával, a 14 éves Lócival és a másfél éves Leventével lehet. A színész elmesélte azt is, hogy a covid miatti lezárásokból fakadó kényszerszabadság rengeteg pozitívumot hozott az életükbe.

A kisfiam az első másfél évét úgy tölthette, hogy minden este és reggel ott lehettem mellette. Tanúja voltam annak ahogy a kisbabából egy örökmozgó kisgyermek lett, aki folyton jön-megy, tesz-vesz, folyton megfogja a kezünket, és húz minket, hogy menjünk vele játszani, közben meg egyfolytában beszél. Jó érzés volt, hogy a nagy fiamat elvihettem a golfversenyeire. Csodaként éltük meg, hogy mindig együtt lehettünk, és egyetlen estét sem zártunk le anélkül, hogy ne társasjátékoztunk vagy kártyáztunk volna közösen.

Fia a nyomdokaiba lép?

A színész a pandémia alatt a konyhát is birtokba vette. Rendszeresen sütött-főzött, és még többet akar tanulni a szakácsművészetből. A munka újraindulásával azonban már sokkal több az elfoglaltsága, és olykor egy alkalmi kísérője is akad.

Lóci fiam gyakran eljön velem a forgatásokra és az interjúkra. Nagyon érdekli ez a világ, amiben én élek. Bár egyelőre nem ezzel szeretne foglalkozni, ám sohasem lehet tudni, hogy mi lesz majd ebből az érdeklődésből.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713495617
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713495617
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók