Dunába szórták Sugár András hamvait - Utolsó útjára indult az utazó tudósító

Dunába szórták Sugár András hamvait - Utolsó útjára indult az utazó tudósító

özvegy
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 11. 15:00
88 éves korában elhunyt Sugár András, az első utazó tévétudósító. Felesége, Henriette és a család egy dunai hajóról szórták hamvait a szívének kedves folyóba.
Bors

Sugár András 23 éven át több mint száz országból tárta a nézők elé a nagyvilágot A Hét és a Panoráma című műsorokban és útifilmekben, a Magyar Televízióban. A tévériporter poliglott, azaz többnyelvű volt: 12 nyelven beszélt, köztük latinul és indonézül is. Elképesztő tehetség volt, akár egy-két hét alatt megtanult beszélni egy-egy idegen nyelvet.

A mindenhová bejutó riporter készített interjúkat a „politika-csinálók” nagyjaival, államfőkkel, császárokkal, királyokkal. De a koronázatlan hétköznapi emberekhez is felkészült figyelemmel fordult, távoli tájakon is többnyire saját nyelvükön kérdezősködve. Sugár András 1994-ben tette le a mikrofont.


A többi néma csend: Sugár András 88 éves korában elhunyt. Özvegye, Sugárné Novák Henriette megtörten nyilatkozott a Borsnak.

Mindig sokat volt távol, így évtizedeken át hazavárhattam… Most hihetetlen, hogy erről a hosszú útról soha többé nem jön haza hozzánk. Hamvait szűk családi körben, egy dunai hajóról, a szívének kedves folyóra bocsájtottuk. A világutazó riporter így ezúttal a Fekete-tenger felé vette az irányt, onnan ki tudja hová tart – búcsúzott Henriette, majd arról is nyilatkozott, hogyan érzi magát imádott férje nélkül.


– Egyelőre még nem tudom megszokni a gondolatot, hogy elhajózott az életemből. Szerencsére nagyszerű családom van, mellettem vannak. Hasonlóképpen a barátaim: az igaz barátok fogják a kezemet, testben-lélekben velem vannak, most nem csak képletesen szólva, hanem a valóságban is. A szeretteim nem hagynak egyedül, mert tudják, hogy elborítana a szomorúság – mint András hamvait a Duna hullámai… - amikor az ebédlőasztal túlsó oldalán üresen áll András széke, ahonnan kávézás közben a szomszéd háztetőn röpködő madárkákat nézte… Szóval nem kell egyedül törni a fejem azon, hogy a továbbiakban hogyan őrizzük méltó módon az emlékét – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.