Bár a járványhelyzet nem tette lehetővé sem tavaly, sem az idei évben, hogy új királynőt válasszanak, a Miss Balaton csapatának tagjai gálát szerveztek péntek este Balatonfüreden. A versenyek korábbi királynői és udvarhölgyei, összesen tizenketten vonultak együtt a nagyszabású balatonfüredi gála színpadán egy exkluzív bemutató keretében. Az eseményen a verseny tanácsadói és mentorai mellett természetesen a 2019-es királynő, Balogh Eleni is részt vett, aki immár két éve viseli a koronát. A megjelent hírességeket arról kérdeztük, hogy szerintük mitől szép egy nő, és kinek érdemes indulni szépségversenyen.
Gelencsér Tímea modell a 2016-os Miss World Hungary győztese
– Ha valakinek szimmetrikus arca van és szép alakja, arra azt mondjuk, hogy szép, de különlegesen széppé az teszi, ha a gondolatai, az érzései is szépek. És fontos az is, hogy hogyan kommunikál, hogyan bánik a másik emberrel, és hogy az ismertséget jó dolgokra és segítségre használjuk. Én jótékony futónagykövet lettem, a futásommal tudok jótékonykodni. Az kevés, ha valaki csak arra ügyel, hogy szép legyen a róla készült kép, hogy jól álljon a haja, a sminkje, a ruhája, és még felsőbb rendűnek is tartja magát a szépségével. Amikor én versenyeztem, nagyon szerettem volna nyerni. Évekig tervezgettem, de tartottam a kudarctól. A korhatár utolsó évében „belökött” a barátnőm. Kíváncsi voltam arra, hogy a világversenyen, ahol összezárnak százhúsz lányt, aki már valahol királynő lett, hogyan viselkedik. Nem volt vetélkedés, mindenki segített a másiknak. A járvány alatt végig dolgoztam. A tavalyi hullámot Dominikán töltöttem, az őszi hullámot a Dancing with the Stars-ban. Az idei szezonban szintén Dominika volt, úgyhogy az életemből kimaradt a Covid, hálás vagyok érte, hogy így alakult. Sokan azt gondolják, hogy az alakom a genetikától van, de ma reggel is futottam tíz kilométert, és jól érzem magam a bőrömben.
Zimány Linda modell, műsorvezető, jogász
– Sokkal elfogadóbbnak lennünk egymással, nem csak hangoztatni önmagunk elfogadását. Másokat is el kell. Ennek ellenére azt látom, ha valaki viszi ezt a vonalat, és posztol szűrők meg smink nélküli képet, nagyon sok ítélkező komment érkezik. És ez nem azt mutatja, hogy elfogadóak lennénk, pedig ez egy jó irány lenne. A szépségideál legyen intelligens is. A Miss Balatonban nekem fontos volt mindig, hogy ezt is teszteljük. Egy ilyen versenyen bárki elindulhat, ha szeretné magát megmérettetni, mert nem ciki veszíteni. Fontos az önbizalom de az alázat is a munkában, ha valaki a modellkedést vállalja.. Ha jól érzem magam a testemben, akkor a lelkemben is. Ügyvédként folyamatosan dolgozom. Megválogatom, hogy mit vállalok el. Ha veszett fejszének látok egy ügyet, azt őszintén meg szoktam mondani. A pandémia alatt nagyon odafigyeltem magamra, az étkezésre, folyamatosan edzettem otthon is, hogy megőrizzem a formám.
Iszak Eszter modell, műsorvezető, a Miss Balaton egyik mentora
– Nyolc éve csináljuk ezt a szépségversenyt, ahol már sokszor bebizonyosodott, hogy nem csak a külső számít. Kell valami megmagyarázhatatlan plusz energia, ami előre viszi a győztest, egy „sótlan” személyiség nem tud nyerni. A versenyre rá kell készülni, szeretjük látni, ha mindent megtesznek a lányok a fejlődés érdekében. Én most a lelki egyensúlyomat igyekszem megtalálni. A tavaly kialakult betegségem óta nagyon figyelek arra, hogy stresszmentes életet éljek, néhány munkát emiatt nem is vállaltam el. Genetikailag vékony típus vagyok, de a pajzsmirigy betegségem miatt glutén mentesen táplálkozom, beiktatok vegán napokat, jógázom, futó padozok, ezért a járvány alatt sem kellett különösebben figyelnem arra, hogy ne szedjek fel plusz kilókat.
Balogh Eleni, az utolsó, a 2019-ben megrendezett Miss Balaton királynője, aki ezen felül a közönségszavazás győztese lett és kapott egy egy éves modell szerződést. Több világmárka reklámfilmjében szerepelt.
– A szépség relatív. Soha nem vagyok magammal megelégedve, mert maximalista vagyok. Az indulásnál reménykedtem a dobogós helyezésben, és szerencsésnek tartom magam, hogy nyertem. Alázatosan dolgoztam, és száztíz százalékosan teljesítettem a felkészülés alatt. Sokat tanultam. A járvány alatt sem engedtem el magam, de nehéz volt tartani a formám. Elmentem futni, sokat mozogtam és mivel a párom sportoló, ő is motivált a mozgásban.
Gyurta Dániel olimpiai-, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó
– Nagyon fontos a kisugárzás, amit egy fotó nem feltétlenül ad vissza. Egy szép nő különleges érzelmeket képes megmozdítani a férfi szívében, és szerintem ebben a korkülönbség nem játszik szerepet – mondta Gyurta Dániel, aki a közelmúltban jegyezte el szerelmét, Iszak Esztert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.