Bontott pezsgővel sértette meg Koncz Zsuzsát az Abba

Bontott pezsgővel sértette meg Koncz Zsuzsát az Abba

ABBA
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 09. 13:30
Makrai Pál rossz emléket őriz az Abba együttes billentyűséről, Benny Anderssonról. A zenész-színész és társai egy német bárban kerültek kapcsolatba a világhírű együttes tagjaival.
Bors

Betöltötte már a 75. évét, de még mindig színpadon van Makrai Pál. Színes életét egy nemrég megjelent könyvben foglalta írásba Szenczi Tóth Károly. Pali harmadikos gimnazista korában kezdett zenélni, aztán jött az Atlas, az Apostol, a Korál, majd hat év külföldön az Ungár együttessel. 1981-ben csatlakozott a Rock Színházhoz. Több színházban is szerepelt és szerepel ma is, valamint különböző együttesekkel járta a világot. Külföldön emlékezetes találkozásai voltak világhíres művészekkel. Az egyik rossz emlék az Abbához fűződik.

Koncz Zsuzsa nagy sztár volt Nyugat-és Kelet-Berlinben egyaránt. Egyik alkalommal kísérő zenekarként a Korál utazott vele Németországba, aminek akkor én is tagja voltam. A műsor fő attrakciójaként az Abba együttes szerepelt, akikkel egy szállodában laktunk és egy buszon vittek-hoztak minket. Az élő adás után lementünk a szálloda bárjába, ahol a bárpultnál pezsgőztek az Abbáék is. Fejbiccentéssel köszöntöttük egymást, és mi egy asztalnál foglaltunk helyet. Amikor a két lány felment a szobájába, utána a fiúk még rövid ideig maradtak, majd távozáskor a billentyűs Benny odajött az asztalunkhoz és szó nélkül letett egy fél üveg pezsgőt Zsuzsa elé. Megalázó volt ez a gesztus, ami Brunner Győzőnél, aki akkor a zenekar vezetője volt, annyira kiverte a biztosítékot, hogy utána akart menni, hogy felelősségre vonja. Szerencsére Zsuzsa megőrizte a hidegvérét, és nem engedte. A pezsgőhöz persze nem nyúltunk – emlékezett vissza.

Szép gesztus

Pali több szép emléket is felidézett a múltjából.

– Ami nagyon pozitív volt, az az Eagles együttes énekes-dobosához, Don Henley-hez fűződik, aki a Hotel California-t énekelte. 1983-ban a Rock Színházzal léptünk fel Berlinben, és annak az épületnek az egyik stúdiójában volt ő meghívott interjúalany. Bekopogtam az öltözője ajtaján, behívott, elmondtam, ki vagyok, és hogy szeretnék tőle egy autogramot. Ő lenyúlt maga mellé, elővette a legújabb lemezét, a Boys of Summer-t, aláírta és nekem adta. Így is lehet… – tette hozzá Makrai.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.