Váratlan fordulat! Kaiser Ede megdöbbentő dolgot állít a terhes barátnőjével való szakításról

Váratlan fordulat! Kaiser Ede megdöbbentő dolgot állít a terhes barátnőjével való szakításról

lányok
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 21. 15:00
Kaiser Ede sosem bántott nôket, és mindig is mélyen elítélte azokat a bûnözôket, akik durván bántak a gyengébbik nem képviselôivel. Az egykori fegyveres rabló azt állítja: még a tettek helyszínén is rendkívül fontosnak tartotta, hogy hölgyeknek nem eshet bántódása.
Bors

2020. június 1. Ez Kaiser Ede második születésnapja, ugyanis ezen a napon engedték ki végleg a rácsok mögül, miután letöltötte a 18 éves szabadságvesztését. A móri mészárlásért ugyan tévesen ítélték életfogytiglanra, ám fény derült az igazságra, így csupán a valóban elkövetett rablásaiért kellett meglakolnia. Az egykori bűnöző azóta már új életet kezdett, és jelenleg Hollandiában dolgozik burkolóként.

Kevesen ismerik az igazi múltját

– Ebben az országban senki sem tudja az utcán, hogy ki vagyok, ennek köszönhetően pedig nagyon jól érzem magam. Amíg Magyarországon éltem, sok negatív megnyilvánulásban volt részem, ami megnehezítette a dolgomat. Most csak a közvetlen munkatársaim ismerik a múltamat, ők is csak azért, mert a nagy részük magyar. Ők már megismertek, és el is fogadtak engem. Annak alapján ítélnek meg, ahogy velük viselkedem, nem foglalkoznak azzal, hogy mit követtem el régebben – mondta a Borsnak a móri ártatlanként híressé vált egykori bűnöző. A férfi úgy érzi, Magyarországon már túlságosan lejáratták, ezért nehezen bízik meg az emberekben, és különösen zokon veszi, amikor a volt párja miatt kritizálják.

Extrém helyzetek

Az internet tele van azzal, hogy én elhagytam a terhes barátnőmet, holott az igazság az, hogy ő hagyott el engem. Többek között azért sem szeretnék visszatérni a saját hazámba, mert elegem van a gyűlölködésből. Van lehetőség az új életre, és meg is fogom mutatni, hogy képes vagyok rá. Hollandiában elfoglalom magamat. Egy folyamatosan fejlődő robot vagyok – magyarázta Ede, és hozzátette: egész életében fontosnak tartotta, hogy soha ne bántson nőket. Hiába élt egykor csibészként, a gyengébbik nem képviselőinek megadta a kellő tiszteletet.

Még a bűntársaim helyett is kíméletes voltam a lányokkal, még extrém helyzetben is. Ezt nem szeretném jobban részletezni, legyen elég annyi, hogy a nőkkel a helyszíneken is kíméletes voltam – magyarázta Kaiser Ede, aki egyet­ért azzal a teóriával, mely szerint egy bűnöző sem élete minden egyes pillanatában bűnöző. Miután Ede annak idején elkövette a csibészségeket, hazament, és igyekezett ugyanúgy bánni a szeretteivel, mint a hétköznapi emberek.

Mondhatnám, hogy azt a látszatot keltettem, hogy pontosan ugyanolyan férfi vagyok, mint bármely másik, de az sem áll távol az igazságtól, hogy ugyanolyan is voltam – fejtette ki a volt bankrabló, aki azt is elárulta, hogy az exével való viharos szakítás után végre újra boldog.

Összeköltözik a kedvesével

– Egy magyar lány dobogtatta meg a szívemet. Még nem teljesen élünk együtt, de gyakran kijön hozzám repülővel. Természetesen előbb-utóbb össze is költözünk, de most az a legfontosabb, hogy megteremtsem a megfelelő körülményeket. A kedvesem megértő és rendes nő, aki teljes mértékben tisztában van azzal, hogy ki vagyok. Ő is megtapasztalta, milyen az, amikor igazán szeretek valakit – mondta Kaiser Ede.

Vannak problémáim, de azok arra valók, hogy megtaláljam rájuk a megoldást. Vigyá­zok magamra, és igyekszem meglátni az életben a szépet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.