Celeb

Botrányos válás után lánykérést tervez Jolly: már a gyerekkérdés is szóba került 20 évvel fiatalabb kedvesével

Bors

Létrehozva: 2021.08.09.

Suzyval nem volt békés az elválás, Jollyra mégis rátalált a boldogság.

Komolyra fordult a kapcsolat, titkos lánykérésre készül Jolly, azaz Tarcsi Zoltán - írta a Blikk. Az énekes és kedvese, Szuperák Barbara közel három éve alkotnak egy párt, és együtt akarják leélni életüket.
Két és fél éve vagyunk együtt, érzem, hogy vele szeretném leélni az életemet. Már szóba is kerültek komoly témák, mint a családalapítás, gyermekvállalás és a közös otthon is – kezdte a lapnak Jolly.

Mindent együtt csinálunk, Barbi a barátom, a kedvesem, a szerelmem, minden egy személyben, és bár tudom, hogy ő is komolyan gondolja a kapcsolatunkat, azért egy picit félek a nagy korkülönbség miatt, hiszen húsz évvel fiatalabb nálam. Még szeretnénk egy kicsit élni, de az is biztos, hogy együtt akarjuk tölteni minden percünket.

Jolly már volt házas, és bár korábbi kapcsolata zátonyra futott, hisz a házasság intézményében, és szeretné oltár elé vezetni kedvesét.

– Titkos lánykérésre készülök, és szeretném, ha minden meseszerű lenne, amikor felteszem Barbinak a nagy kérdést. Nem akarok több részletet elárulni róla, mert azt szeretném, ha a kedvesem igazán meglepődne, akkor térdelnék le elé a gyűrűvel, amikor egyáltalán nem is számít rá – árulta el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711213
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel