Abella Danger kisasszony – mint azt a neve is mutatja – szeret veszélyesen élni. Alighanem ennek köszönheti, hogy sok barátja is elpártolt mellőle, ugyanis az afférjait is igencsak veszélyesen lazán kezelte – vallotta be a közelmúltban.
A 25 éves, a pornó Oscarjának tartott AVN-díjat többször is megkapó Abella egy YouTube-videóban válaszolt a neki feltett legbizarrabb kérdésekre.
Ebben többek közt azt is kifejtette: egyáltalán nem gáz, ha valaki egy barátja testvérével fekszik le. Neki például sok lány barátja volt, akiknek a bátyjával lefeküdt, és nem bánták. Illetve hát – vallotta be – ez nem teljesen igaz, hiszen azóta már egyik lány sem a barátja, akinek a testvérével együtt volt.
De a felnőttfilmes ezt is tudta fokozni:
– Volt olyan lány, akivel csakis azért barátkoztam össze, hogy lefekhessek a tesójával. Aztán el is mondtam neki, hogy a bátyjának hatalmas szerszáma van.
Abellát egyébként arról is faggatták, mennyit keres egy szexjelenettel. Noha konkrétumokat nem akart elárulni, azt elmondta: havi kvótát kell teljesítenie, azaz havonta le kell forgatnia bizonyos mennyiségű jelenetet, hogy megkapja a szerződésben szereplő összeget. Annyit azonban elkotyokott: ezer dollárnál (300 ezer forint) többet kap jelenetenként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.